Hirdetés
. Hirdetés

Robot, amely nagyszerű lakásfotókat komponál

|

Hogyan lehet jobb szögből fotókat készíteni, mint amilyeneket egy szelfi segítségével el lehet érni?

Hirdetés

A Cornell Egyetem kutatói olyan fotózó robotot terveztek, amely megérti az esztétikus kompozíciót. Már az ingatlanügynökségek vagy az AirBNB számára készített fotókkal is kiválóan teljesít, de ennél sokkal több területen is bevetheti képességeit.

A robotrendszer az AutoPhoto nevet viseli, és Hadi AlZayer mesterszakos hallgató fejlesztette ki Hubert Lin és Kavita Bala, a Cornell Ann S. Bowers College of Computing két másik kutatójával együtt. AlZayer a Cornell Chronicle-nek elmondta, hogy az ötlet abból a vágyából fakadt, hogy olyan társat találjon, amely jobb szögből készít fotókat, mint amilyeneket egy szelfi segítségével el lehet érni, valamint jobb, mint amit egy idegen megkérdezésével kaphatna.

Hirdetés

"Valahányszor megkértem idegeneket, hogy fotózzanak nekem, mindig rosszul megkomponált fotókat kaptam. És ez elgondolkodtatott" - mondta. Az emberi elme által kiszámított változók, amelyekkel egy esztétikusan megkomponált fotót lehet létrehozni, bonyolultak. AlZayer azonban úgy vélte, ezt egy algoritmussal automatizálni lehetne. Miután az alapalgoritmus elkészült, segítene neki finomítani a technikát egy "megerősítő tanulásnak" nevezett tanulási folyamat révén.

Az AutoPhoto vélhetően az első olyan robotrendszer, amely megtanult esztétikai gépi tanulási modellt használni, és jelentős előrelépést jelent az autonóm robotok térdokumentációra való felhasználásában. A jelenlegi iterációja használható belső terek fotózására ingatlanok bérbeadásakor vagy például az AirBNB számára.

Egy fotó elkészültének folyamata csak rossznak mondható fotókkal kezdődik. A robot azonban az AutoPhoto algoritmus segítségével tovább finomítja az eredeti képet, és jobb képet kap a környezetéről. A mesterséges intelligencia körülbelül egy tucatnyi ismétlés során jut el oda, hogy a robot olyan fotót készít, amely vizuális minőségében megegyezik az AirBNB-n vagy más ingatlanos pőortálokon látottakkal.

"Lényegében fokozatos javításokat végezhet az aktuális parancsokon. Egyszerre csak egy lépést tehetsz, vagyis megfogalmazhatod, mint egy megerősítéses tanulási problémát" - mondta AlZayer az Engadgetnek.

A tanulásnak ez a módja azt jelenti, hogy a kutatóknak nem kell megtanítaniuk a robotnak az olyan hagyományosabb fotózási technikákat, mint az aranymetszés szabálya vagy a harmadok szabálya, illetve az olyan szabályokat, amelyeket sok fotós végül úgyis figyelmen kívül hagy pályafutása későbbi szakaszában. "Ez az esztétikai modell segít a robotnak eldönteni, hogy az általa készített fotók jók-e vagy sem" - jelentette ki a rendszer kitalálója. Talán egyszer a Marsról is csupa szép képet kapunk, mert az esztétikai képesség minden fotózni képes robotnak a sajátja lesz.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.