Hirdetés
. Hirdetés

Szabadon foglak!

|

A következő generációt sem kell félteni, már ami a kreativitást illeti. Azt hihetnénk, hogy ez már kihalóban van, ám erre rácáfol a C3 megmérettetése.

Hirdetés

A C3 Kulturális és Kommunikációs Központ idén negyedszer hirdette meg a "<19 Szabadfogású Számítógép Versenyt" 19 év alatti fiatalok számára. Ötletességben és szellemességben idén sem volt hiány, erről tanúskodnak a komoly munkával elkészített nyertes animációs filmek, honlapok, valamint rajzok. Idén 525 pályaművet értékelhetett a zsűri, amelyet 443 nevező küldött be egyénileg, illetve csapatban. Az előző évekhez képest idén a lányok nagyobb versenyszellemet éreztek, hiszen több mint 100 lány tette próbára kreativitását, fantáziáját és tudását. A pályaművek többsége az idei évben is vidékről érkezett, de a határon túlról is sokan pályáztak, így például Romániából, Szerbiából, Szlovákiából és az Egyesült Királyságból.

A legtöbben weboldallal neveztek, amelyben a legújabb internetes megoldásokat mutatták be a versenyzők. Sokan animációt, illetve videót készítettek, de nem elhanyagolható a grafikák és rajzok iránt mutatott lelkesedés sem. Egy kisebb tábor, kitűnő elgondolásokkal programokat, játékokat, szoftvereket hozott létre.

Az informatikus szakemberekből és művészekből álló zsűrinek nehéz feladata volt a díjazottak kiválasztásakor, hiszen rendkívül sok színvonalas pályamű érkezett. A fődíj az Origo által felajánlott 1 200 000 Ft értékű ösztöndíj volt, amelyet két versenyzőnek megosztva ítélt oda a zsűri.

Az egyik fődíjas Jurik Kristóf (16, Budapest), a Svindli című animációs film készítője. A pályamű rendkívül egyéni, érett látásmódjával és kiforrott képi világával messze kiemelkedett a beérkezett munkák közül. A mindössze tizenhat éves filmkészítő arra is képes volt, hogy látszólag össze nem illő látványelemek együttes szerepeltetésével folyamatosan megújuló, érdekfeszítő vizuális dramaturgiát hozzon létre, amely mindvégig leköti a nézőt.

A másik fődíjas a már tavaly is versenybe szálló díjazott Topor Zoltán (18, Budapest), aki a tavalyi robottal szemben idén honlappal pályázott. Két szempontból is figyelemre méltó az elektronikus kapcsolási rajzok, szakmai hírek, a hobbiból szerzett és bővített tudás megosztására szolgáló portál. Egyrészt tekintélyes lexikális tudást halmozott fel az elektronikus barkácsolás témakörében, másrészt mindezt a téma iránt érdeklődő népes közönség aktivizálásával érte el. A tudásmegosztás és a köré szerveződő civil közösség kiemelkedő példája ez a weboldal, amelyet ifjú alkotója nemcsak tervezett és programozott, de az ott zajló virtuális klubélet motorjaként élettel is megtölt.

A C3 Alapítvány által felajánlott IBM notebook-ot Ollári Szabolcs (17, Bóly) vihette haza, aki Zajművek címmel küldött be pályaművet a versenyre. "Minden zene" - mondta a XX. század legnagyobb zeneszerző-gondolkodója, John Cage. Pályázónk is ebből a gondolatból indul ki, amikor dalait teljes egészében mindennapi zörejekből építi fel. A Zajművek című cd-n nyolc, könnyűzenei indíttatású, mégis nagyon egyéni hangvételű szám található. A hangok szerkesztése, átalakítása, a formai építkezés, a bátor ritmikai ötletek következtében karakteres, szellemes darabok születtek, amelyekben a szerzőnek sikerül bebizonyítania, hogy környezetünk minden egyes hangja zenei hangszerré válhat kezünkben (számítógépünkben), ha megfelelő nyitottsággal és zenei tehetséggel közelítünk feléjük.

Dombi Szabolcs és testvére, Botond (12 és 9, Sepsiszentgyörgy) a Microsoft által felajánlott X-Box-al és két játékkal lett gazdagabb, a zsűri és a Ki engedte ki a kutyuskákat című pályamű megtekintői pedig egy igazán szívhez szóló gyurma animációs filmmel. A fiatal alkotó- és testvérpáros több pályaművel nevezett az idei versenyre, és ezek mindegyike árulkodik az animációs film iránti szenvedélyükről. Az animáció különböző területein egyaránt dolgoztak; készítettek számítógépes-, rajz- és gyurmafilmet. Önállóan vagy közösen rendezik, forgatják, modellezik, mozgatják, rajzolják, vágják filmjeiket, s mindezt otthoni körülmények között. A két kiskutya találkozását elmesélő közös gyurmafilmjük színes világával, kedves karaktereivel nyerte el a zsűri tetszését. Az alkotók alaposságát jellemzi a szereplők finom mozgatása.

A díjnyertes pályamunkák 2006. december 2. és 30. között megtekinthetők Budapesten, a Jövő Háza Kiállítás keretében.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.