Hirdetés
. Hirdetés

Szerverhiány a 6-10 fős vállalatoknál

|

Sikeresen kiaknázható terület lehet a szervergyártóknak a mikro- és a kisvállalkozások közti piac. Domináns jegyek bizonyítják, hogy szeparált területként kell kezelni az említett szférát IT használatuk alapján, derül ki a HP megbízásából a GKIeNet által elvégzett kutatásból.

Hirdetés

A GKIeNet elemzése - a KSH és az APEH adatbázisait felhasználva - az 1-19 fős vállalatok IKT felkészültségét kívánja prezentálni. A leginkább releváns célcsoport a 20 fő alatti cégek köre, mivel ők rendelkeznek olyan infrastruktúrával, ahol a mikroszerverek hatékonyan alkalmazhatók - mondta el Timár Szabolcs, GKIeNET kutatási üzletágvezető. A célpiac körvonalazása során kiderült, hogy a kampány célcsoportjának tekintett 8-10 fős vállalatok jóval közelebb állnak a 11-19 fős kisvállalatokhoz, ugyanakkor nincs éles határvonal az 5-7, a 8-10 illetve a 11-19 fős cégek között. A vizsgált 310 ezer vállalkozás (1-19 fő) - mely nem tartalmazza azt a 210 ezer céget, ahol nincs bejelentve főállású alkalmazott - 90 százaléka 1-9 főt foglalkoztató társulás, melyből 240 ezer tartozik az 1-4 fős szegmenshez. Az elemzéshez négy tevékenységcsoportot jelölt ki a GKIeNet: ügyvédi és közjegyzői irodákat, könyvelői irodákat, építész- és tervezőirodákat, továbbá marketing ügynökségeket.

Mohai Gábor, a HP Magyarország nagyvállalati üzletág vezetője, lapunknak elmondta, hogy az informatikai fejlesztésre fordítható EU-s pályázatok kihasználtsága - a kutatásban vizsgált számos jegy mellett - a mikro- illetve kisvállalati szegmens között elhelyezkedő réteg eltérő trendjeit bizonyítja. „A HP rendelkezik azzal az átfogó termék- és megoldásportfolióval, amely messzemenőkig ki tudja elégíteni ezen vállalati kör egyre bővülő igényeit" - írja az üzletágvezető. A szerverközpontú hálózatok szerinte a hatékonyabb információkezeléssel a vevők elvárásainak is eleget tesznek, idő- és költségmegtakarítás mellett. Mohai az adatvédelemre és az alkalmazások vagy erőforrások megosztására is a HP MicroServerét ajánlja.

A 6-10 fős szegmens alatt: SOHO
Az 1-4 fős és a minimum öt főt foglalkoztató vállalatok karakterisztikájukban és tényleges működésükben is élesen elkülönülnek egymástól. A GKIeNet kutatásai megerősítik, hogy az 1-4 főből álló mikrovállalatokat még igen erős lakossági jegyek jellemzik, mind általános magatartásukat, mind IT-használatukat tekintve. A minimum öt alkalmazottal rendelkező cégek körében majdnem minden esetben elterjedtnek számít a telefon, a számítógép és az internet, valamint lényegesen magasabb az adóbevallók és az infotechnológiát aktívan használók száma. E tények alapján feltételezhetően ígéretesebb célpiacot jelenthetnek az utóbb említett mikrovállalati és kisvállalati szegmens közé eső társulások.

Cezúrák szerverhasználat alapján
A GKIeNet elemzése szerint, a vizsgált szegmensben felül is cezúra húzódik: a hálózati szolgáltatások használatánál a 10 főt foglalkoztató vállalatok képeznek határvonalat, itt már kvázi elengedhetetlen a dedikált szerver. Amíg a nagyvállalatok általában alkalmazásszervereket is használnak az állományszerverek mellett (a levelező- és webszerver abszolút általános), addig a kis- és középvállalatok leginkább csak fájlszervereket futtatnak, mindemellett a decentralizált hálózatokat szinte kizárólag ebben a szférában találjuk.

Az elemzőcég korábbi vizsgálatai szerint a vállalati vezetőség a hálózati rendszer kiépítését követően tendenciaszerűen igényt tart valamely szerverfunkcióra is: 2003-ban a legalább 10 főt foglalkoztató hazai vállalatok mindössze 43 százaléka rendelkezett saját szerverszámítógéppel, 2009-ben már a vállalatok 60 százaléka.

A vállalatok többsége a bérleti és hosting szolgáltatások helyett a hagyományosnak tekinthető saját üzemeltetésű szervert alkalmazza, érzékelhetően a nagyvállalatok nyitottak a szolgáltatás felé. Megállapítható tehát, hogy a szervergyártóknak bőven van még kiaknázható területe a vizsgált vállalati szegmensben, illetve a 8-10 fős vállalati célcsoport kétoldali kibővítése új piaci területeket nyitna meg a mikroszerverek számára.

IT használat a 8-10 fős vállalati szegmensben
Elmondható, hogy alapvető szerepet játszik - 90 százalékban az ügyvezetők kezdeményezésére - az IT a vizsgált 8-10 fős cégek körében, annak ellenére is, hogy 15 százalékuk egyáltalán nem fordít rá költségvetéséből. A vállalatok fele azonban külső szakembert vagy céget alkalmaz az informatikai rendszer üzemeltetésére. Legtöbb saját alkalmazású szakembert az építészeti vállalkozásoknál, legtöbb külső alkalmazásút pedig a jogi szférában foglalkoztattak - tanúskodik a GKIeNet felmérése.

Az infotechnológiára fordított kiadások jellemzően a vállalatok árbevételének 0,5-1 százalékát teszik ki, mely egy mikrocégnél mindössze néhány százezer forintot jelent. A legtöbb esetben ezt a büdzsét a fix kiadások kimerítik: a vezetékes- és mobiltelefon, az internet-előfizetés havidíja; az esetleges IT szolgáltatás havidíja mellett kérdéses, hogy marad-e pénz extra hardver beszerzésére. Timár Szabolcs elmondta, hogy a válaszok alapján a 8-10 fős cégek átlagosan 75 ezer forintot adnának egy mikroszerverért. Szerinte, megfelelő kampányok mellett várható, hogy a mikroszerverek iránti kereslet élénkül, mivel a cégek számára 8 fő felett már van értelme a szerver használatának. „Alacsony költség mellett, a pont ebben az árkategóriában található mikroszerverek fennálló szükségletet képesek kiszolgálni megfizethető áron" - közölte a kutatásvezető.

A telefon-előfizetések típusainak megoszlása élesen kirajzolja az 5-7 fős, de leginkább a 8-10 fős cégek 1-4 főt alkalmazó vállalatoktól eltérő tulajdonságait. A számítógép széles körű elterjedtségének köszönhetően PC-használatot tekintve nem jellemzik nagy eltérések a vizsgált vállalatokat. Ugyanakkor a helyi hálózatokat górcső alá véve ismételten érezhető a fejlődés iránya: az 1-4 fős cégek egyharmada, a 8-10 fős cégek több mint fele rendelkezik LAN-nal, ám utóbbiak körében lényegesen többen használnak vezeték nélküli hálózatot. 90% körül mozog a LAN-ra és az internetre kötött PC-k aránya a 8-10 fős és a 11-19 fős cégek között, tehát a célcsoport IT-használatának trendjei a kisvállalkozások felé mutatnak.

Általában elmondható, hogy lassult a helyi hálózatok terjedése, de a hordozható technológiák terjedésénél fogva a WLAN egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Az internet-előfizetők számát tekintve szintén észrevehetők a különbségek: az 1-4 fős vállalkozások közel fele lakossági előfizetéssel rendelkezik, míg a 8-10 főt foglalkoztatók net-felhasználása a kisvállalkozásokéhoz hasonló. A honlap-ellátottság dinamikusan emelkedik: 2009-ben a mikrovállalatoknál 25 százalék fölé, a kisvállalatok esetében 60 százalék fölé emelkedett. A célcsoport telefon-, számítógép-, hálózat-, valamint internethasználati szokásai már-már körvonalazódtak, azonban a feljebb tárgyalt szerverpiac igazán potenciális befektetési terület lehet a fejlesztők számára.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.