Hirdetés
. Hirdetés

Tabletpiac: az Android-korszak vége?

|

A legtöbben az iPadet tartják a bemutatás előtt álló Windows 8-as tabletek fő piaci ellenfelének. A Microsoft új operációs rendszerét futtató eszközök várhatóan mégis inkább az androidos táblák elől fogják elszívni a levegőt; a nagy gyártók kivétel nélkül a redmondiak szoftverére fejlesztenek.

Hirdetés

Az Apple egyértelműen dominálja a tulajdonképpen maga teremtette tabletpiacot. Igen ám, de a Microsoft várhatóan még ebben a hónapban piacra dobja a Windows 8-at, és így – gondolhatnánk joggal – a cupertinóiak fő kihívójává válik. Könnyen meglehet, hogy így is lesz; a szakemberek szerint mégsem annyira az iPadek, mint inkább az Android-alapú táblagépek veszthetnek jelentős piaci részesedést az új operációs rendszer megjelenése miatt.

Erre utal az is, hogy mára valamennyi nagyobb Android-tábla gyártó belengette már a maga Windows 8-ast futtató táblagépeit – amelyek rövidesen a boltok polcain is megjelennek majd. A Microsoft nagy szívességet tett az androidos eszközöket fejlesztő vállalatoknak azzal, hogy ARM-kompatibilissé tette operációs rendszere legújabb verzióját. A Windows RT-t úgy tervezték, hogy az Androidot használó táblákhoz hasonlóan ARM chipeket pörgető eszközökön is remekül működjön – ami jelentős mértékben leegyszerűsíti az új termékvonalak kifejlesztését és piacra vezetését. Ha úgy tetszik, az Android-tabletek afféle „gyakorlópályául” szolgáltak a Windows RT-kompatibilis táblák fejlesztéséhez: lehetővé tették, hogy a gyártók kiküszöböljék a fontosabb hardverproblémákat.

Ez a legfőbb oka oka annak, hogy a legtöbb gyártó olyan Windows RT-alapú modelleket jelentett be, amelyek formájukat, technikai specifikációikat tekintve alig különböznek ugyanezen cégek jelenleg is kapható táblagépeitől. A négy nagy – a Samsung, az Asus, az Acer és a Lenovo – együtt szinte a teljes piacot androidos piacot lefedik – és kivétel nélkül mindegyikük új, Windows 8-as eszközökkel készül a karácsonyi szezonra.

Ahogy azt már korábban is említettük, a Windows RT lehetővé teszi a gyártók számára, hogy minimális változtatások révén Windows 8-kompatibilissé varázsolják korábban piacra dobott vasaikat. Ráadásul a nagy gyártók úgy látják, hogy rövidesen az Intel chipjeit ketyegtető változatok is megjelenhetnek: a Lenovo, a Samsung az Asus és az Acer már be is jelentette, hogy Atom és Core processzorokra fejlesztett modelleken dolgoznak.

A hírek szerint a nagy androidos gyártók valamennyi eddig megjelent, sikeresnek mondható tabletjüket átlövik a Windows-univerzumba. Az Asus viszi az innovatív tervezésű Vivót, a Lenovo a ThinkPad Tablet 2-t, az Acer pedig az Iconia Tabet.

A legtöbb OEM már a harmadik iterációnál tart: tabletjeik minden egyes verzióval jobbá váltak. Nagyon valószínű, hogy ennek a lelkiismeretes fejlesztési folyamatnak végül a Microsoft lesz a valódi nyertese: a gyártók valóban kifinomult és jól működő eszközökkel „köszönhetnek be” a Windows 8-as piacra.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.