Hirdetés
. Hirdetés

Teszt: A világ (talán) legkisebb asztali PC-je

|

Nincs róla hiteles Guiness-rekord, de mi megkockáztatjuk, hogy a világ jelenleg kereskedelmi forgalomban kapható, legkisebb teljes értékű PC-je járt nálunk tesztelésre.

Hirdetés

A nyolcvanas években volt új az a vicc, amiben két japán mérnök játszott kitalálósdit arról, hogy mi van az egyikük kezében. A másik persze azonnal tudta, hogy Hi-Fi torony, mire az első visszakérdezett, hogy ?na jó, de hány?" A CompuLab Fit-PC 2-ről ez a vicc ugrott be, hiszen a gép olyan valószínűtlenül apró - csak egészen picivel nagyobb, mint két egymás mellé rakott cigarettásdoboz.

Beágyazott Atom
Bár a felépítésében nagyon emlékeztet rájuk, tulajdonképpen csak azért nem nevezzük nettopnak a Fit-PC 2-őt, mert még azok a szintén nem túl testes gépek is óriásnak tűnnek mellette. Az apróság szíve az Intel Atom processzorának a Z530-as, 1,6 gigahertzes változata. A CPU-nak ezt a mindössze 2 wattot fogyasztó változatát a cég beágyazott felhasználásra - például NAS-okba, útválasztókba - szánja. Pont az alacsony fogyasztása és így egészen alacsony hőtermelése miatt választották ehhez a géphez, így a hűtésében nincs mozgó alkatrész. A nagy trükk ugyanaz, mint a Zalman ventilátor - és zajmentes - házánál: az összetevők termelte meleget az apró gépezet fémházára viszik ki. A processzor körítése az Intel Atomnál szokott, azaz szintén Intel lapkakészlet, de ebben az esetben a cég GMA 500 IGP-jével. A GMA 500-tól még mindig nem szabad a pajtát lángba borító 3D-s teljesítményt várnunk, de nem is erről szól, hanem a HD videólejátszásról, amihez számos Intel IGP-vel ellentétben hardveres gyorsítókat is tartalmaz. A GMA 500 érdekessége, hogy az Intel többi IGP-jével szemben ezt nem házon belül fejlesztette a cég, hanem a PowerVR SGX 535 magot licencelték hozzá az Imagination Technologies-től. Az apróságban 1 gigabájt DDR2-533 memória dolgozik, melyet az alaplapra integráltak és így nem is bővíthető. Egészen valószínűtlennek tűnik, de a liliputi házban egy 2,5 hüvelykes, szabványos SATA merevlemez is elfér. A kommunikációról a gigabites Ethernet vezérlő és a ?g" szabványú Wi-Fi vezérlő gondoskodik. A hátlapon négy 2.0-ás USB kapu, az előlapon pedig további kettő, de már mini-USB csatlakozóval várja a perifériákat. A hátlapon egy HDMI csatlakozót találunk, melyhez a csomagban egy DVI átalakítót is mellékelnek (DVI-D). Ugyanitt fejhallgató kimenet és mikrofon bemenet is található.

 

CompuLab Fit-PC 2. Valószínűtlenül apró

 

Miért jó, ha kicsi?
Az, hogy a gép ilyen apró, masszív fém háza van és fogyasztása 10 watt alatt marad, számos felhasználásra alkalmassá teszi. A működéséhez 12 voltos betáplálást igényel, így járművekben is eszményi fedélzeti PC lehet. Apró mérete képújság típusú alkalmazásokhoz ideálissá teszi, hiszen a PC elrejthető bármilyen lapos kijelző hátulján. Nagyon alacsony fogyasztása miatt kitűnő mint 0-24 órában működő, kis teljesítményű SOHO szerver, ?VoIP telefonközpont". Ha nem szeretnénk mozgó alkatrészű gépet, akkor SSD-re, vagy USB-s memóriakulcsra van szükségünk. mert a gép integrált SD memóriakártya olvasójáról nem lehet rendszert indítani. Elvben remek médiajátszó PC-is lehetne, hiszen az IGP akár 1080p HD felbontást is képes kezelni, illetve HD videókat lejátszani a hardveres gyorsítási képesség révén. Sőt! A gép előlapján még infraportot is találunk, tehát a távirányítás kérdése is megoldott. Amiért nem az, hogy a HDMI porton nem jelenik meg audiojel, így a gép csak félkarú óriás, hiszen mindössze sztereó hang csalható ki belőle.

 

Eszményi fedélzeti számítógép lehet járművekbe

 

Nálunk a legdrágább csúcsmodell járt, merevlemezzel, Wi-Fi vezérlővel és a gyorsabbik processzorral, amin Windows XP futott. A forgalmazó összesen ötféle verziót kínál a gépből, így operációs rendszer, merevlemez, de akár Wi-Fi vezérlő nélküli konfigurációt is választhatunk.

A Fit-PC 2-őt extrém kivitelű, félig-meddig ipari megoldásnak tekintjük, és semmiképp sem egy hétköznapi, irodai környezetbe szánt nettopnak. Éppen ezért dőreségnek gondoljuk az árát ezekhez mérni. Vitán felül áll, hogy azokkal nem képes felvenni a versenyt árban, de nem is egy ligában játszanak.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.