Hirdetés
. Hirdetés

Tilos a szexuális ingerkeltés a neten!

|

Akadnak a hazai jogértelmezésben olyan furcsaságok, ami alapján a webbolt nem bolt, és a terméket nem nézheti meg a vevő a neten. Szubjektív, meg nem is.

Hirdetés

A megbízható webáruházak minősítő hivatalának megalakulása után nem gondoltam, hogy rá lehet licitálni a hazai internetes kereskedelem furcsaságaira. Tévedtem. A ma érkezett közlemény szerint a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért (SzEK.org) sürgős szakmai egyeztetést kezdeményez a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) illetékes vezetőivel, mivel a hatóság a közelmúltban több webáruházat is jelentős mértékű, esetenként félmillió forintos bírsággal sújtott, lényegében azon az alapon, hogy a webáruház nem üzlet, hanem pusztán reklám.

Ez a hír némi magyarázni valót hagy maga után, hiszen hogy lehet egy bolt csak reklám, s az igazi bolt vajon miért nem az? Belegondolni is elképesztő, hogy 2009-ben ez a kérdés felvetődhet. Lássuk mi is történt?

Néhány napja egy blogbejegyzés nyomán futótűzként terjed el internetes szakmai körökben, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság arra hivatkozva bírságolt meg egy céget, hogy annak internetes kereskedelmi oldala, azaz webshopja valójában egyszerű reklám. A pontos körülmények megismerése érdekében a SzEK.org megszerezte az NFH elmarasztaló határozatát és az Ormós Ügyvédi Irodával közösen áttekintette azt.

Az NFH határozatában amiatt marasztalt el egy szexuális termékeket árusító webáruházat, mert annak tartalmát - azaz a termékkatalógust - a reklámtörvény szerinti reklámnak minősítette. A törvény megfelelő bekezdése szerint tilos az olyan áru reklámja, amely rendeltetése a szexuális ingerkeltés. Rendben, tehát tilos "ingerkelteni" a neten.

nosex.jpg


A hatóság - az üzemeltető érvelésére reagálva - külön foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a törvény adott bekezdése alapján nem kell alkalmazni a fenti tilalmat magán a szexuális terméken, illetve a szexuális termékeket árusító üzleten belül elhelyezett reklámra.

A szigorú hatóság a bírság indoklásában erre válaszként kifejtette: „Az eljárás alá vont internetes oldalon közzétett ajánlat tartalmánál fogva árut népszerűsítő reklámtevékenységnek minősül." Azaz a bírság alapjául alapvetően az szolgált, hogy az NFH jogértelmezésében a webáruház nem tekinthető üzletnek! S, mint ilyen elég mulatságos módon, a termékeit sem mutathatja meg látogatóinak. Aki elkeveredett volna ez azt jelenti, hogy a webshopnak tilos a termékeit vásárlóinak megmutatni.

Az eset újabb, a hazai e-kereskedelem normális működését akadályozó törvényi ellentmondásra vetett fényt, ugyanis az üzlet jogszabályi fogalma csak a fizikai értelemben vett üzletre korlátozódik. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy vannak olyan helyek /fejek, ahova még nem szivárgott be az internet.

A kereskedelemről szóló törvény - amelyben nem szerepel sem az internet, sem az elektronikus kereskedelem fogalma - szerint az „üzlet: kereskedelmi tevékenység folytatása céljából létesített vagy használt épület, illetve önálló rendeltetési egységet képező épületrész, helyiség, ideértve az elsődlegesen raktározás, tárolás célját szolgáló olyan épületet vagy épületrészt is, amelyben kereskedelmi tevékenységet folytatnak." Az NFH erre a fogalomra támaszkodva minősítette a webáruház tartalmát olyan reklámnak, ami nem üzletben található.

A helyzetet az teszi abszurddá, hogy így teljes mértékben lehetetlenné válik a szexuális termékek internetes értékesítése, hiszen gyakorlatilag nem végezhető ez a tevékenység jogszerűen, ha a terméket nem lehet megjeleníteni a weboldalon.

A SzEK.org véleménye szerint ez nyilvánvalóan nem felel meg a jogalkotó eredeti szándékának, ami vélhetőleg arra irányult, hogy - az online világot tekintve - más, nem az elektronikus értékesítés helyeként szolgáló honlapokon (pl. egy közösségi- vagy hírportálon) ne jelenhessen meg olyan banner, ami szexuális termékek képét tartalmazza, illetve azok megvásárlására ösztönöz.

A fent vázolt helyzet megoldása érdekében a SzEK.org szakmai egyeztetést kezdeményez az NFH illetékeseivel, illetve fellép a szükséges törvénymódosítások érdekében. A SzEK.org, mint az egyetlen magyarországi e-kereskedelmi szakmai szervezet, arra kéri az NFH-t, hogy mindaddig, míg sikerül megoldást találni a nyilvánvalóan abszurd helyzetre, függessze fel az érintett internetes kereskedők elleni eljárásokat.

A történet tanulsága természetesen az, hogy lassan meg kéne születni annak a gondolkodásnak, amely valóban segíti a hazai kereskedelem minden szektorát. Nem próbál meg mindent szabályt szó szerint értelmezve, ráerőltetni az elektronikus kereskedelemre, mert annak a működése igen csak különbözik a hagyományostól. Arról nem is beszélve, hogy ezen hatóságok és hivatalok többsége számára teljesen értelmezhetetlen a világ paragrafusok és büntetések nélkül.
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.