Hirdetés
. Hirdetés

Töltse le az Office 2007 utolsó tesztverzióját!

|

A Microsoft a mai napon magyar idő szerint este 6 órától teszi elérhetővé az Office 2007 második béta változatának "technikai frissítését".

Hirdetés

A frissítéshez az a közel 3,5 millió felhasználó juthat majd hozzá, akik letöltötték az Office 2007 Beta 2-t és részt vettek annak tesztelésében. A kiadás előtti legutolsó verzió már nem jelenik meg lemezen. A Microsoft szerint a kezelőfelület észrevehető változtatásain túl kijavították a program megmaradt apróbb hibáit. Ez sokak szerint azért ironikus dolog, mert az Office bétáját a legtöbb tesztelő már jelenlegi állapotában is jól összerakottnak, stabilnak és befejezettnek tartotta, míg például a Windows Vista legfrissebb változatát a cég RC-nek, azaz kiadásra jelölt változatnak nevezi, ám az operációs rendszer sokak szerint a kedvező benyomások ellenére is messze áll még a tökéletességtől.

A Technical Refresh (technikai frissítés) leginkább észrevehető átalakítása valóban a kezelőfelületet érinti. A Microsoft a legördülő menüket a Ribbon, vagyis "szalag" megoldással helyettesítette. Ez tulajdonképpen az aktív ablak tetején megjelenő vastag sávot jelenti, mely leginkább grafikus eszközök segítségével felajánlja mindazokat a lehetőségeket, amelyek a dokumentum előállításának adott fázisában szóba jöhetnek. A különféle funkciók megjelenítésének újfajta megközelítésére azért volt szükség, mert az újabb és újabb Office verziók egyre több eszközt kínáltak, míg végül a menürendszer már teljesen átláthatatlanná vált.

A Ribbon nemcsak a jobb kezelhetőséget teszi lehetővé, de az Office alkalmazásaiban otthonosan mozgó felhasználók is számos olyan lehetőséget fedezhetnek fel általa, amelyet eddig nem is ismertek, vagy csak eszükbe se jutott használni. Természetesen az is bizonyos, hogy a megoldásnak ellenzői is lesznek: egyrészt sokan nem szívesen szoknak át egy újszerű kezelőfelületre, mások pedig azt kifogásolhatják majd, hogy a Ribbon a képernyő aránytalanul nagy részét elfoglalja. Az irodai szoftvercsomag készítői mindenesetre ezúttal igen határopzottan állnak a kérdéshez, és kerek perec megtagadták a "hagyományos nézet" (classic view) beépítését az új Office-ba. Az elégedetlenkedők kénytelenek lesznek a Ribbon minimalizálásának és alkalmankénti eltűntetésének lehetőségével.

A Microsoft immár teljes sebességre kapcsolva népszerűsíti az Office 2007-et, és rengeteg anyagot tett elérhetővé az online érdeklődők számára. Az ismerkedés megkezdését talán ezen az oldalon érdemes leginkább elkezdenie az angolul tudó felhasználóknak, ahol egy videót is megtekinthetnek, és természetesen délután 6 órakor elkezdhetik az Office 2007 Beta 2 TR letöltését is.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.