Hirdetés
. Hirdetés

Tovább bonyolódik az IE szappanoperája

|

Elégedetlenek a böngészőválasztó képernyővel az Internet Explorer riválisai. Az unió már lezárná az aktát.

Hirdetés

A Wall Street Journal értesülései szerint lelassulhat az unió trösztellenes eljárása a Windowsok részét képező beépített Internet Explorer miatt (a teljes cikk elolvasásához WSJ előfizetés szükséges), pedig pár nappal ezelőtt Neelie Kroes, az EU versenypolitikai biztosa a New York Times kérdésére úgy vélekedett, hogy még az idén lezárhatják az aktát.

A rivális böngészők gyártói azonban nem így gondolták, mikor az unió által kiküldött kérdőívben több ponton is kritikával illették a redmondi szoftvercég böngészőválasztó képernyőjét. Annak ötletével nincs bajuk, hiszen azt korábban az unió is szorgalmazta. A megvalósulással viszont egyáltalán nem elégedettek.

 

 

ie_eu.jpg
 

 

 

"A Microsoft ravaszul kitalálta, hogy miként tudja elfogadni az unió ajánlását úgy, hogy az végül teljesen használhatatlan legyen" - nyilatkozta a washingtoni lapnak a csoport ügyvédje. A böngészőválasztó képernyőt ugyanis álláspontja szerint a redmondi szoftvercég direkt úgy alkotta meg, hogy az zavaró és idegesítő legyen azon felhasználó számára, aki az Internet Explorer helyett már alapértelmezett böngészőt szeretnének használni. A szóban forgó képernyő ugyanis ezen esetben több figyelmeztetést is küld, illetve több kérdést is feltesz a váltás okát illetően, ami elmondása szerint így továbbra is a beépített Internet Explorer használatára sarkalja a felhasználókat.

Prominens rész marad


A Microsoft beépített böngészőjét támadó csoport summás véleménye nem igazán meglepő, hiszen korábban blogjában Mitchell Baker a Mozilla elnöke és Harvey Anderson az alapítvány alelnöke már alaposan lehúzta a vizes lepedőt a böngészőválasztó képernyőről.

"Még ha minden pontosan úgy fog zajlani, ahogy az ajánlás megfogalmazza, akkor is az IE még mindig egyedi és fontos részét képezi majd a Windowsoknak" - írta reagálásában Baker. Szerinte ugyanis egyrészt az Explorert a Microsoft megoldásával nem lehet teljesen eltüntetni a rendszerekből, az még letiltása után is prominens része marad a rendszernek. Másrészt az sem tisztázott, hogy a böngészővel komoly mértékben együttműködő Windows Update és az Office 2007 mellett nem lesz-e szükségük a felhasználóknak kényszeredetten az Internet Explorer újratelepítésére. Harvey Anderson bejegyzésében később e gondolatot fűzi tovább, kiegészítve a böngészőválasztó képernyő részletes kritikájával.

Lassan egy éve húzódik


Az Európai Bizottság január közepén jelentett be, hogy versenyfelügyeleti eljárást indít a Microsoft ellen, mivel álláspontjuk szerint a Windows operációs rendszerek részét képező Internet Explorer torzítja a versenyt a böngészők piacán. Az Opera Softvare ASA 2007-es beadványára épülő eljáráshoz később a Google és a Mozilla Alapítvány is csatlakozott, így kialakítva az egységfrontot az Explorer ellen.

 

 

firefox_ie.jpg


Ám utóbbi érkezésénél nem volt teljes az összhang, hiszen a Mozilla csatlakozásakor az alapítványom belül ellentmondó vélemények születtek arról, hogy ki kell-e venni az Internet Explorer a Windowsokból, és hogy az egyáltalán sérti-e a szabad versenyt. Mitchell Baker akkor úgy fogalmazott: "égbekiáltó az a kár, amit a Microsoft folyamatosan okoz a piaci versenyben, az innovációban és magán a böngészőpiacon". Míg Mike Connor, a Firefox vezetője fejlesztője szerint ez az állítás téves: "Azt állítják, hogy a szoftver összekapcsolása piaci részesedéshez vezet. Nem tudom, hogyan mondhatják ezt rezzenéstelen arccal."

Az ügy folyományaként a Microsoft júniusban bejelentette, hogy az uniós eljárásra reagálva böngésző nélkül fogja árusítani az újonnan megjelenő operációs rendszerét. A Windows 7 E ötletével azonban egyik fél sem volt elégedett, így július végén a szoftvercég visszatáncolt, és elfogadta az unió által felajánlott böngészőválasztó képernyő ötletét.

Sőt később a Microsoft bejelentette, hogy azt nem csak a Windows 7-nél fogják alkalmazni, így a Vista és az XP rendszerek felhasználói is választhatnak majd. Most már csak az a kérdés, ha a böngészőválasztó képernyő ügyében sem születik egyesség, akkor mi lesz a következő lépés.

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.