Hirdetés
. Hirdetés

Túl lassúak a vállalatok

|

A Coleman Parkes Research által a Ricoh Europe megbízásából elkészített tanulmány szerint az európai vállalatok nehezen képesek lépést tartani a technológia által generált változásokkal.

Hirdetés

A Ricoh Document Governance Index 2012 harmadik részeként elkészített tanulmányból kiderül, az öreg kontinens cégeinél dolgozók 82 százaléka úgy gondolja, az alkalmazott munkamódszerek egyszerűen elavultak és akadályozzák őket az igazán hatékony munkavégzésben. Hosszú távon ennek súlyos következményei lesznek, hiszen egyre nehezebben fognak tudni profitot növelni és képtelenek lesznek kiszolgálni az ügyfelek igényeit.

iroda
iroda

A tanulmány elkészítésekor 1075 oktatási, jogi, energetikai, egészségügyi, állami, kereskedelmi és pénzügyi szektorból érező kis, közepes illetve nagyvállalatnál dolgozót kérdeztek meg. A francia, német, holland, olasz illetve több más európai országban dolgozó döntéshozókkal további mélyinterjúkat is készítettek, hogy nagyobb rálátásuk legyen a cégek kritikus-folyamatkezeléséről.

A tanulmányból az is kiderül, hogy a dolgozók szerint miképpen lehetne megfelelni az egyre inkább globális, mobil és együttműködésen alapuló munkahelyek kihívásainak. Érdekes módon a megkérdezettek többsége szerint nem az új technológiák egyre nagyobb mértékű bevezetése illetve az együttműködést segítő eszközök jelentik a választ. Előbbit a válaszadók négy, utóbbit mindössze egy százaléka preferálta.

Az alkalmazottak sokkal fontosabbnak tartják a munkamódszerek rendszeres átvizsgálását, illetőleg úgy gondolják, a nagyobb mértékű vezetői támogatás lehet a kulcsa az üzletileg kritikus dokumentum folyamatok javítására. A felmérésből kiderült, hogy jelentős különbség van aközött, ahogy a vezetők látják, illetve ahogy a munkavállalók a valóságban megtapasztalják ezeket a folyamatokat.

A megkérdezett C szintű vezetők 90 százaléka úgy véli, kellő rendszerességgel tájékozódnak a dolgozók véleményéről illetve megfelelő oktatásokat tartanak az új eszközök és programok bevezetése kapcsán. Ugyanakkor a dolgozók 77 százaléka látja úgy, hogy kikérik a véleményét egy friss technológia implementálása előtt, és 76 százalék érzi azt, hogy megfelelő képzéseket kap.

“Minden vállalat motorját a dolgozók jelentik, akik világosan kifejezték arra vonatkozó igényüket, hogy a menedzsment jobban figyeljen azokra a dokumentum folyamatokra, amelyek a napi munkájukat támogatják. A jövőben az üzleti vezetők tisztában lesznek a változás menedzsment folyamatok fontosságával az új munkamódszerek bevezetésekor, de úgy tűnik, hogy sok európai vállalatnál ez a folyamat nem megy végbe. Ennek eredményeképp a munkavállalók úgy érzik, hogy kihagyják őket a napi munkájukat érintő döntésekből, valamint a vállalatok azt kockáztatják, hogy az új beruházások nem érik el teljes potenciáljukat,” mondta Carsten Bruhn, a Ricoh Europe ügyvezető alelnöke.

“Fontos, hogy a cégek jobban odafigyeljenek dolgozóikra, rendszeresen konzultáljanak velük és maximálisan kihasználják azok tudását és tapasztalatát. Mivel ezek az alkalmazottak dolgoznak minden nap a dokumentum folyamatokkal, ezért szervesen rész is kell vállalniuk a dokumentumfolyamat fejlesztésekben.“

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.