Hirdetés
. Hirdetés

Új korszak a prezentációk világában

|

A világon először lehet mobilról vagy iPadről prezentálni a Prezivel.

Hirdetés

Mobilról is prezentálhatnak, illetve bekapcsolódhatnak mások előadásába a Prezi felhasználói, a most bejelentett új funkciónak köszönhetően. A Prezi, a felhő alapú prezentációs szoftver, amelynek különlegessége, hogy segít az előadóknak érthetőbben előadni a történetüket, a világon az első olyan prezentációs szoftver, amellyel megoldható, hogy távolról kövessünk egy előadást vagy éppen előadjuk iPhone-nal, iPaddel, PC-vel, Mackel vagy notebookkal.

Hirdetés

Azok az emberek, akik nem tudnak ott lenni egy-egy megbeszélésen, például vonaton vagy kávézóban ülnek, mostantól akár 30 embert is meghívhatnak, hogy real time kövessék az előadásukat - legyenek azok a világ akármelyik részén. Sőt, egyetlen kattintással akár át is adhatják egymásnak a prezentáció irányítását – így könnyebben és egyszerűbben tudnak együtt dolgozni a világ különböző táján lévő emberek is.

 

„Felhasználóink nem csak az irodában használják a Prezit, ” – mondta Árvai Péter, a cég vezérigazgatója és társalapítója. „Fontos, hogy ők mindig, mindenhonnan elérjék az előadásaikat, ezért elérhetővé kellett tennünk a Prezit számukra, akárhová is vigye őket az üzlet – egy tárgyalóterembe, a tengerpartra vagy egy kávéházba.”

Jeff Kirschner, a Litterati alapítója szintén értékelte a logisztikai előnyöket. „Mivel a Litterati az egész világon vizsgálja a szemetelés hatásait, én állandóan utazom és útközben is folyton megbeszéléseken veszek részt. Most már útközben is nyugodtan előadhatok, ugyanúgy, ahogy a csapatom. Nincs szükség semmilyen speciális dologra egy idegen városban – csak a telefonomra.”

A mostani bejelentés néhány héttel azután történt, hogy a Prezi bejelentette, hogy elérte az 50 millió felhasználót, illetve hogy 57 millió dolláros befektetést kapott a Spectrum Equitytől és az Accel Partnerstől.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.