Hirdetés
. Hirdetés

Újabb botrány a Facebook körül

|

Paul Ceglia azt állítja, hogy Zuckerberg 2003-ban, egy kezdeti ezerdolláros befektetésért cserébe átadta neki a világ legnagyobb közösségi oldalának ötven százalékos tulajdonjogát.

Hirdetés

 

Ceglia egy Mark Zuckerberggel kötött állítólagos szerződésre hivatkozva, magának követeli a Facebook részvényeinek ötven százalékát.

 

A férfi kedden nyújtotta be az ügyben indított bírósági keresetének második, módosított változatát a New York-i kerületi bírósághoz. Ceglia azt állítja, hogy 2003-ban, a közösségi oldal elindulását megelőzően ezer dollárt fektetett a Facebook-ba, amit különféle, a perirathoz csatolt dokumentumokkal - így egy Zuckerberg által aláírt szerződéssel és több e-maillel - is igazolni tud.

Amennyiben a bíróság jogosnak ítéli a követeléseit, Ceglia nagyjából 25 milliárd dollárral - az oldal becsült piaci értékének ötven százalékával - gazdagodhat: igaz eredeti, 2010 nyarán bíróság elé került keresetében még a részvények 84 százalékára tartott igényt.

A Facebook tulajdonosai természetesen megalapozatlannak tartják a New York-i férfi követeléseit. „Ez egy tisztességtelen eljárás, amelyet egy elítélt bűnöző vádjai alapján indítottak" - jelentette ki Orin Snyder, a Facebook képviseletét ellátó Gibson, Dunn & Crutcher ügyvédi iroda munkatársa.

Tavaly júliusban a Forbes számolt be arról, hogy Cegliát tízéves felfüggesztett börtönbüntetésre és 25 ezer dolláros bírságra ítélte a bíróság hallucinogén hatású kábítószer birtoklása miatt.

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.