Hirdetés
. Hirdetés

Újabb haladék az XP-nek

|

A Microsoft tovább szállítja az XP-t. Kihagyható lesz a Vista?

Hirdetés

Az OEM gyártók után a Microsoft a kisebb rendszerépítő cégek számára is kitolta az XP élettartamát, akik a vállalat szóvivőjének elmondása alapján egészen május 30-ig rendelhetnek az operációs rendszerből. Erre a cég most bejelentett "rugalmas készletkezelési programja" ad lehetőséget, amely értelmében habár a korábbi január 31-i rendelési határidő változatlan maradt, az érintett cégeknek mégis 2009. május 30-ig van lehetőségük, hogy módosítsák a rendeléseiket. Vagyis így nem szükséges egy nagyobb készletet felhalmozniuk, s nem történhet meg azon eset sem, hogy egy vásárlónak nem tudnak XP-vel telepített gépet kínálni.

 

windows-xp-oem.jpg


Az XP így egy újabb haladékot kapott, hiszen a Microsoft eddig még csak a nagyobb hardvergyártók számára engedélyezte, hogy 2009 júliusáig szállíthassanak a Vista elődjével telepített számítógépeket. Egy korábbi bejelentés szerint az olcsó PC-k és netbookok esetében pedig még ennél is tovább, 2010 júniusáig lesz elérhető a Windows XP.

Az operációs rendszer élettartamának újabb kitolása ama szempontból is érdekes lehet, hogy így lehetségessé válhat a Windows Vista átugrása azon felhasználóknak, akik a Windows 7 megjelenésére várnak. "A hetessel kapcsolatban teljes mértékben jövő karácsonyra fókuszálunk" - nyilatkozta korábban Doug Howe, a Microsoft ügyevezője. Júliustól decemberig pedig nem sok víz folyik le a Dunán.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.