Hirdetés
. Hirdetés

Utálunk szolgáltatót váltani, telefonszámot alig hordozunk

|

Bár mostanra már nálunk is egy nap alatt elintézhető a számhordozás, mégsem használjuk ezt a szolgáltatást.

Hirdetés

Erről valószínűleg a rossz tapasztalatok, a nehezen áttekinthető távközlési piac és a lustaság tehetnek - mondta Solt Ádám az internetet.hu távközlési összehasonlító portál szakértője.

Hirdetés

Alig több a hordozott szám

Az Európai Bizottság adatai alapján a magyarok közül nagyon kevesen veszik csak igénybe a számhordozás lehetőségét, a vizsgált 17 európai ország közül nálunk volt a legkisebb a számhordozók aránya az előfizetők számához képest. Míg például Dániában 12%, Spanyolországban pedig 7% körüli az arány, addig nálunk a fél százalékot sem éri el.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság adatai alapján 2011-ben még csak összesen 50 ezer mobil számhordozás történt, míg 2012-ben már több mint százezer volt az új hordozások száma. A legfrissebb adatok szerint az idei évben október végéig azonban mindössze 68 ezer új mobilos hordozás történt.

Annak, hogy hazánkban miért vonakodnak ennyire az előfizetők egyszerűsége ellenére a számhordozástól annak az internetet.hu szerint, több magyarázata is lehet.



Még emlékszünk a véget nem érő ügyintézésre

Magyarországon 2004 óta létezik a számhordozás intézménye, az EU-csatlakozás óta. Az előfizetőknek tehát már 9 éve lehetőségük van arra, hogy ha csomagot vagy akár szolgáltatót váltanak, megtartsák régi számukat. A szabályozásokat a tavalyi évben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke rendeletben több ponton megváltoztatta, hogy megfeleljenek az EU-s követelményeknek, melyek legfeljebb 1 napos várakozási időt írnak elő számhordozás esetén. 2012 októberére a tagállamokban az átlagos várakozási idő le is szorult 1,3 napra.

A magyarok esetében azonban a vonakodás részben betudható a rossz tapasztalatoknak, korábban ugyanis az Unión belül a harmadik leghosszabb átlagos várakozási idővel rendelkeztünk. A leghosszabb Cipruson és Romániában volt (10 nap), itthon 8 nap, Bulgáriában pedig 7 nap alatt zajlott le a folyamat. Megfigyelhető, hogy ahol korábban hosszú várakozási időkkel szembesültek az előfizetők, ott általában még most sem használják lelkesen a szolgáltatást.

Az áttekinthetetlen ajánlatok sem segítenek

Oka lehet persze a számhordozások kis számának az is, hogy a magyarok egyébként is viszonylag ritkán váltanak szolgáltatót. A szolgáltatók ajánlatainak összehasonlítása sokszor igen nehézkes és időigényes feladat, ebben segíthet a következő táblázat: http://www.internetet.hu/mobiltelefon-csomagok.html

A magyar piacon uralkodó stabil állapotokat jól jellemzi, hogy az NMHH adatai alapján az idei és a tavalyi év szeptembere között például szinte egyáltalán nem volt változás a mobil hangszolgáltatások piaci részesedésében a nagyok között. A T-Mobile része 45,88 százalékról 46,03 százalékra, a Telenoré 31,39 százalékról 31,42 százalékra, a Vodafoné pedig 22,73 százalékról 22,53 változott mindössze, ami gyakorlatilag azt jelenti, egy év alatt semmilyen változás nem következett be.

Gyors, egyszerű és hasznos

Érdekes jelenség ez, hiszen a számhordozás ma már Magyarországon sem jelent különösebb vesződséget. Teendőnk egyszerűen annyi, hogy felkeressük annak a mobiltársaságnak az ügyfélszolgálatát, akikhez át szeretnénk vándorolni, itt hamar elintézhetünk minden papírmunkát, és két nap múlva, ha minden a tervek szerint halad, máris a másik szolgáltató ügyfelei lehetünk, azonos telefonszámmal.

Váltani pedig sokszor nagyon megérheti, ahogy a következő összehasonlításból is látszik: http://www.internetet.hu/telefon-csomagok.html , hiszen még ha a verseny gyenge is a hazai piacon, mindig akad egy-egy szolgáltatás, amely bizonyos feltételek teljesülése esetén jobb árakat biztosít, kedvezőbb lehetőségeket ad. És ha ilyen egyszerű elintézni, arra sincs okunk, hogy elveszítsük régi, megszokott telefonszámunkat.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.