Hirdetés
. Hirdetés

Valós időben keres a Google

|

A Google bejelentette továbbfejlesztett kereső felületét és infrastruktúráját.

Hirdetés

A néhány héten belül itthon is elérhető Google Instant még könnyebbé teszi a keresést: amint a felhasználó elkezdi egy keresőszó begépelését, az eredmények azonnal, automatikusan megjelennek, és az újabb betűk bevitelével egy időben dinamikusan változnak. Becsléseik szerint az Instant használata egy tipikus keresés során 2-5 másodperc időmegtakarítást jelent – olvasható a keresőcég sajtóközleményében.

 



„Régóta tudjuk, hogy ha képesek vagyunk előrejelezni a keresőszavakat, akkor előre tudjuk jelezni a keresési eredményeket is, de számos tervezési és technikai kihívást kellett leküzdenünk, hogy ez valósággá váljon” – írják a Google fejlesztői a blogbejegyzésükben. Így született meg az Instant, ahol már nem szükséges befejezni a keresőszavak begépelését, vagy entert nyomni a kereséshez.

A releváns keresési eredmények dinamikusan jelennek meg és változnak a keresőszó begépelése közben, így a felhasználó gyorsan reagálhat az eredményekre, és azonnal a szükséges weblapra kattinthat.  Emellett a megjósolt keresési kritériumok között navigálhat is, és az eredmények azonnal láthatóak, ahogy az egérrel lefelé halad. 

A Google Instant mától elérhető a google.com címen angol, valamint német, francia, spanyol, olasz és orosz nyelvre állított Google fiókok esetében. Az újítást néhány héten belül a magyar felhasználók is élvezhetik.

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.