Hirdetés
. Hirdetés

Változott a Windows Vista tesztelési rendje

|

A Microsoft frissítette a Windows Vista tesztelési fázisainak rendjét. Az új határidők szerint igyekeznek még az idén befejezni az összes finomhangolást a szoftveróriás következő operációs rendszerén.

Hirdetés

A korábbi tervekkel ellentétben idén nem csak a Béta 2 jelenne meg (aminek egyébként már tavaly meg kellett volna), hanem tesztverziók egész sorozata kerül majd ki a laborokból. Minden egyes kiadás más és más tesztközönséget céloz majd meg.

A legközelebbi tesztverzió a Community Technology Preview (CTP) még ebben a negyedévben érkezik, és elsősorban a vállalatok számára beleépített funkciók tesztelésére szolgál majd. Az ezt követő negyedévben, vagyis valamikor április és június között érkezik az úgynevezett "costumer preview program" kiadás, amely pedig értelemszerűen főként az egyéni felhasználók igényeit kielégítő újítások tesztelését célozza meg. A CTP és a CPP változatok egyaránt Béta 2 név alatt futnak majd.

Jim Allchin, a Microsoft platform, termék és szolgáltatási részlegeinek társelnöke elmondta, hogy a legfőbb újdonságok már mind helyet kaptak a jelenlegi Windows Vista változatban, tehát semmilyen lényeges funkció nem hiányzik. Ám ezek egy része nem szorul tesztelésre egészen a végleges változatig, amikor mindent össze kell hangolni. A vásárlók az egészet várják, egyben, ám jelenleg még sok hibát kell kijavítani.

A Microsoft korábban úgy tervezte, hogy havonta jelentet meg egy-egy CTP verziót, ám ezt elvetették, mondván, ez csak lassítaná a fejlesztési folyamatokat. "Jelenleg nagyon úgy áll a helyzet, hogy még idén elkészülhetünk. Azonban ha úgy látom, a csapatom gátló tényezőkbe ütközik, s ez rontaná a termék minőségét, habozás nélkül késleltetném a projekt véglegesítését." - mondta Allchin.

Az IDC elemzői szerint a Microsoft még így is nagyon szoros határidők közé szorította magát, de még így is van elég ideje, hogy 2006 karácsonyára már Vistával telepített számítógépeket találhassunk a fa alatt. "Augusztusra, legkésőbb szeptemberre el kellene készülniük az operációs rendszerrel. Ha ez nem történik meg szeptember közepéig-végéig, valószínűleg átcsúsznak a következő évre." - mondta Al Gillen, az IDC elemzője.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.