Hirdetés
. Hirdetés

Vigyen haza Microsoft felhőt!

|

Az eddig csak szolgáltatásként igénybe vehető Azure-t komplett szoftver-hardver csomagként vihetik haza a válallatok.

Hirdetés

Hardveres partnerei segítségével a Microsoft kézzelfogható termékként is megjelentette a Windows Azure felhő platform egy változatát. Hétfőn, a Washingtonban megrendezett Worldwide Partner Conference (WPC) partner rendezvényen jelentették be a terméket.

Már február óta fut a Windows Azure felhő platform, melyet vállalatok számára fejlesztett ki a cég és szolgáltatásként vehető igénybe. A Microsoft adatai szerint eddig 10 ezer ügyfelük van, most azonban piacra dobják a szolgáltatás dobozos változatát, mint kiszolgáló szoftver és hardver együttest.

Robert Wahbe, a Microsoft szerverekkel foglalkozó elnökhelyettese egy blogbejegyzésében elmagyarázta, hogy az új termék lehetőséget biztosít vállalkozások számára, hogy saját maguk üzemeltessenek felhő szolgáltatást, illetve azt tovább értékesítsék partnereiknek.

Amy Barzdukas, a termék vezető menedzsere az IDG News Service számára adott interjújában elmondta, hogy a kulcsrakész, akár 1000 szerveren futtatható megoldás lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozás maga tartsa kézben a felhőt. Olyan szervezetek számára ajánlott a Azura ?dobozos" változata, akik belső és külső Azure szolgáltatásra egyaránt támaszkodva építenék fel rendszerüket. Barzdukas megerősítette, hogy az Azure ?appliance" változata ugyanazokat a funkciókat biztosítja, mint a Microsoft eredeti, saját Azure-ja. A saját Azure rendszer használata ugyanúgy kiterjeszthető több adatközpontra.

A Microsoft érdekes üzleti kezdeményezést indított útjára a csomagolt Azure-al. Egyrészt így elveszik a szakértői előny, hiszen a tulajdonos maga kell, hogy menedzselje a felhőt és az adatközpontjait. Másrészt azonban nagyon nagy előnyt jelenthet azok számára, akik eddig bizalmi okokból nem szervezték ki informatikai életüket egy ismeretlen telephelyeken üzemeltetett felhőbe. Most saját maguk tarthatják kézben a karbantartást, az elhelyezést és paranoiásként is élvezhetik a felhő rendszer rugalmasságát.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.