Hirdetés
. Hirdetés

Virtuális asztalunk elmúlt 30 éve

|

Nemcsak mi tudunk többet, mint 30 évvel ezelőtt; az 1981 óta használt desktop grafikus környezet is jelentősen megváltozott. Képekkel gazdagon illusztrált séta a virtuális asztalokon.

Hirdetés

Három évtizede, hogy megjelent az első grafikus kezelőfelület: a Xerox által kifejlesztett GUI jelentőségét nem az amerikai vállalat, hanem a múlt héten elhunyt Steve Jobs ismerte fel először. Innen jutottunk el napjaink Windows 8 és Mac OS X Lion operációs rendszereiben látható desktopokhoz - az elmúlt 30 év fejlődését tekintjük át, az egyes mérföldköveket grafikusan is bemutatva.

1981 - a kezdetek
Sok szempontból még mindig a hőskornak számított a 80-as évek eleje, például a személyi számítógépek elterjedésének kezdete miatt. És noha a C64-es lett minden idők legnagyobb példányszámban elkelt personal computere, az alapgép csupán karakteres kezelőfelületet kínált az érdeklődők számára (a GeOS későbbi kiegészítőként debütált). Nem csoda, mivel a grafikus UI csak 1981-ben jelent meg; létrehozója, a Xerox pedig fel sem ismerte a Star névre keresztelt rendszer jelentőségét. Olyan fejlesztések jelentek meg benne, mint a bitmap kijelzés, a GUI, az ikonok, a mappák, az egér támogatása, Ethernet-hálózat, file- és nyomtatószerverek és e-mail. Idejét jócskán megelőzve - kereskedelmi szempontból - abszolút bukás lett a Star, ugyanakkor hatalmas befolyással volt a későbbi, Apple, Microsoft, Sun stb. desktop megoldásokra.

Xerox star

1984 - Macintosh Desktop
Az 1984-ben, az azóta már legendássá vált „Nagy Testvér" reklámmal (melyet egyébként mindössze egyszer adtak le az amerikai tévékben) debütált Macintosh volt az első, kereskedelmileg is sikernek mondható termék, ami egeret és grafikus kezelőfelületet is alkalmazott. Jelentős mértékben a Xeros rendszerére épült, ám az ablakok és az ikonok kezelésének javításán sokat dolgozott az Apple. Ekkor lehetett először állományokat és mappákat másolni drag&drop módon.

Apple macintosh desktop

1985 - Amiga Workbench 1.0
Szintén megelőzte korát a Commodore cég „nagygépe", a C64-esnél jelentősen többet tudó Amiga GUI-ja. Többek között olyan képességekkel örvendeztette meg a számítógép-használókat, mint a fekete és fehér mellett a kék és a narancs színek megjelenítése, preemptív multitask, sztereó hangzás és többállapotú ikonok. Az egérmutató például vörös kör alakúvá változott objektumok „megfogása" és „elhúzása" esetén.

Amiga workbench

1985 - Windows 1.0
Noha ebben az évben kétségtelenül a Commodore rendszere jelentette a nagyobb durranást, utólag mégis a Microsoft OS-ének megjelenése számít nagyobb mérföldkőnek. Az 1985-ös év hozta el magával a Windows 1.0 megszületését, ami tulajdonképpen egy grafikus felületet „feszített rá" a vállalat MS-DOS operációs rendszerére. A Windows 1.0 képes volt multitaskra, és 32 pixelből álló ikonok megjelenítésére, ráadásul, az Amiga Workbench-hez hasonlóan ez is színes felületet kínált. Ugyanakkor lassúnak és bugosnak bizonyult, amit csak a következő változatban orvosolt a Microsoft. Jobs-ék cége természetesen azonnal megfenyegette a redmondiakat, hogy az egértámogatás és a lenyíló menük képességét ellopták tőlük. Noha végül sikerült megállapodnia a két cégnek pereskedés nélkül (a Microsoft licencelte a Mac OS X egyes szabadalmait), a háború megkezdődött.

windows 1.0

1987 - RISC OS
Az Arthur néven is ismert korai változatokat 1987-ben adta ki az Acorn Computers, ARM lapkákra alapuló számítógépeihez. A RISC OS színes GUI-t alkalmazott, és háromgombos egértámogatással illetve olyan file-navigációval bírt, mint a Mac OS. Jelentősége a rendszereszközöket és a futó alkalmazásokat megjelenítő ikonsor bemutatkozásában csúcsosodott ki, mely újítást később a nagy riválisok is átvettek (Mac OS X Dock, Windows Taskbar).

risc os

1988 - OS/2
A Microsoft és az IBM együttműködésében létrejött operációs rendszer a DOS-t hivatott leváltani. 1.1-es változata 1988-ban jelent meg, olyan funkcionalitással, amikre a Windows csak 3.0-s verziójával vált képessé, a következő évtized elején. Objektumorientált GUI-val rendelkezett, a Workplace Shell (WPS) desktop később a Windows 95-ben köszönt vissza Microsoft oldalról. A két vállalat közötti együttműködés 1991-ben ért véget, ahogy a Windows 3.0 sikerével Redmond rádöbbent arra: nincsen szüksége az IBM-re ahhoz, hogy népszerű operációs rendszert hozzon létre.

ibm os/2

1989 - NeXTSTEP
Noha 1985-ben Steve Jobs kénytelen volt otthagyni az Apple-t, továbbra sem adta fel a számítástechnika megreformálásáról szövögetett álmait. Ennek eredményeként született meg a 80-as évek végén ez az operációs rendszer, mely még több színt, még jobb ikonokat, még több funkciót (például a futó programok ikonjait mutató Dockot) hozta el a monitor előtt ülők számára. Noha a NeXT sosem lett igazán sikeres, miután az Apple 1996-ban felvásárolta Jobs cégét, ezek a fejlesztések beépülhettek a Mac-ekbe.

nextstep steve jobs

1990 - Windows 3.0
Kétségtelenül új idők jártak a 90-es években a számítástechnikában, amit a Microsoft Windows 3.0-s operációs rendszerének megjelenése is jól jelzett. Redmond ezzel érte el először a számítógép-használók széles rétegét, köszönhetően az OS nagyfokú kompatibilitásának. Az Intel processzorok és a teljes PC-s komponensskála (például a fejlett videokártyák) támogatásának hála nem csak jobb látványt (egységesített ikonok), hanem meggyőző teljesítményt is mutatott a rendszer. Az alkalmazások több memóriát tudtak lefoglalni maguknak, köszönhetően a valós, standard, védett és 386-os módok megjelenésének. Ennek hamar meg is lett az eredménye: 10 milliós példányszámban kelt el a Windows 3.0, alig két év alatt (ne feledjük, a személyi számítógépet használók száma akkor még töredéke volt a mai felhasználói tábornak), ezzel a szoftver a Microsoft fő bevételi forrásává vált.

microsoft windows 3.0

1991 - Mac OS 7
A System 7 néven is ismert operációs rendszer volt a legfontosabb, Mac OS X előtti frissítés Apple körökben. A Mac-eken ez támogatott először teljes színskálát, és olyan funkciókat hozott magával, mint a drag&drop műveletekkel megnyitható célpontok. Az Alkalmazások (Applications) menü különállóvá vált és a képernyő jobboldalára vándorolt, illetve megjelent a Hide/Show képessége, mellyel a felhasználók elrejthették az éppen futó alkalmazásokat. A System 7 annyira sikeresnek bizonyult, hogy hat éven keresztül biztosította elérhetőségét felhasználóinak az Apple.

Mac os 7

1995 - Windows 95
A Windows 3.0 után öt évvel egy másik nagy dobással állt elő a Microsoft. Ekkor jelentek meg a ma is ismert Windows alapelemei: a Start Menü, az alkalmazások kezelésére használható Taskbar, a Windows Explorer File Manager stb. Ez volt az első olyan Windows, amiben a felhasználó már rögtön böngészőt is kapott, azaz integráltan tartalmazta az Internet Explorert. Ennek megfelelően elképesztően népszerű lett a szoftver: az OS/2 halálát „köszönhette" a Win95-nek, és a Mac OS platform népszerűsége is megkopott a redmondi operációs rendszernek „hála".

microsoft windows 95

1998 - KDE
A 90-es évek végén kezdett terjedni az addig szinte csak karakteres kezelőfelülettel bíró Linuxok között a grafikus user interfész. Ezek közül is kitűnt a KDE, mely először ígért könnyű kezelhetőséget - a Mac OS és a Windows 95 funkcionalitását - úgy, hogy közben nyíltforrású koncepciójának köszönhetően bárki szabadon hozzájuthatott és akár kedve szerint módosíthatta is.

kde linux

1999 - GNOME
Hasonlóan az előzőhöz, ez is ingyenes Linux grafikus kezelőfelületként vált ismertté. Létrehozásáért leginkább a Red Hat felelt, később azonban más disztribúciók is „beleturkáltak". Jelentős eltéréseket nem kínált a KDE-hez képest, de felszította azt a versengést a két nyíltforrású fejlesztői közösség között, ami lényegében mindmáig tart.

gnome linux

2001 - Windows XP
Kicsit már megkopott a Windows 98 kezelői felülete, mire a Microsoft előállt a Windows 2000-et és a Windows ME-t lecserélni hivatott Windows XP-vel. Ez bizonyult minden idők legsikeresebb redmondi operációs rendszerének (ezzel a Windows 95-öt ütötte ki a nyeregből), többek között olyan újításoknak köszönhetően, mint a Luna vizuális téma, az áttervezett Start Menü, a Cleartype fontkészletek és a Taskbar elemeinek csoportosítása. Fejlettebb Wi-Fi támogatást kapott, és a biztonság fokozása érdekében megjelent a Windows Security Center. Talán egyetlen egy operációs rendszert sem illették annyi kritikával a biztonságot illetően, mint a Windows XP-t, többek között emiatt késett a következő redmondi OS (a Windows Vista): Bill Gates utasításba adta az XP biztonságosabbá tételét, ami rengeteg erőforrást vont el az újabb rendszer kifejlesztésétől.

windows xp

2001 - Mac OS X
Az új évezred nem csak a Microsoft, hanem az Apple számára is elhozta a legnagyobb siker időszakát. Az elődök alapos áttervezésével Steve Jobs cége kétévente hozott ki újabb és újabb kiadásokat, melyeket nagymacskákról (Cheetah, Tiger, Leopard stb.) nevezett el. A Mac OS X erőteljesen támaszkodott a korábban említett NeXT fejlesztéseire, a GUI legnagyobb húzása az Aqua interfész lett, illetve Dock funkciója, mely a korábbinál jóval nagyobb és szebb (pl. áttetsző) ikonok megjelenítését tette lehetővé. Egyszerre több alkalmazást is lehetett futtatni rajta anélkül, hogy az egyes programok megszakították volna egymás működését.

mac os x

2007 - Windows Vista
Az év januárjában tette közzé operációs rendszerét a Microsoft. Noha rengeteg újítást hozott magával (Aero grafikus felület, előnézeti ablakok a Taskbaron tárolt, futó alkalmazásokról, Windows Instant Search, Windows Flip 3D, áttervezett Start Menü stb.), mégis a Windows család fekete foltjaként került be a számítástechnika történelemkönyvébe. Bukásához számos tényező járult hozzá: túl drága lett, nem teljesítette a felhasználói elvárásokat, inkompatibilitási problémákkal küzdött, túl nagy hardverkövetelményt támasztott, nem is említve a felhasználókat gyorsan felidegesítő UAC-t.

windows vista

2007 - Mac OS X Leopard
A szintén ebben az évben debütált Leopard nagy riválisával ellentétben sikernek bizonyult. Rengeteg változást hozott magával, több mint 300 újítás kapott benne helyet, voltaképp „illett" volna verziószámot ugrani vele. Áttervezett 3D Dock (és úgy általánosságban, a grafikus kezelőfelület háromdimenzióssá válása), félig átlátszó menü csík, iTunes mintára frissített Finder jellemezte a GUI-t, amely immár támogatta a 64 bites GUI alkalmazások írását. Említést érdemel az automatizált backupot biztosító Time Machine debütálása.

mac os x leopard

2009 - Windows 7
Nagyon hamar belátta a Microsoft, hogy komoly hibákat vétett a Windows Vista kapcsán, így az elkényelmesedett operációsrendszer-váltási ciklust felpörgetve, két évvel az előd megjelenése után kiadta a Windows 7-et. Ez tulajdonképpen egy ráncfelvarrott Windows Vista lett, olyan OS, amilyennek a Vistának lennie kellett volna eredetileg. Rugalmas és gyors környezetet kínált, olyan új GUI képességek megjelenése mellett, mint az újjádolgozott Taskbar, ahová immár két kattintással alkalmazásokra vagy weboldalakra mutató ikonokat lehetett tűzni. Az Aero továbbfejlesztett változatát használó operációs rendszer kevéssé ismert képességei közé tartozott az Aero Shake, mellyel az összes ablak minimalizálható az aktuális ablak „megrázásával".

microsoft windows 7

2011 - Mac OS X Lion
Az idei év hozta el az Apple OS-ének érintőképernyős UI képességeit, az iPhone-oknál és iPadeknél használt iOS közkedvelt funkcionalitásának átemelésével. A Lion fejlesztéseinek egy része világosan mutatja, hogy az Apple a két platform egybegyúrásán dolgozik: a görgetősáv eltűnik, ha éppen nincs használatban; megjelent a Home képernyő (Launchpad névre keresztelve); a Touchpad pedig olyan mozdulatokra is reagál (például a kétujjas zoomolás), mint amit az okostelefonok és a táblagépek esetében megszoktak a felhasználók.

apple mac os x lion

2012 - Windows 8
Az utóbbi években a mobil szegmens lendületes változásáról kicsit lecsúszó Microsoft operációs rendszereinek komoly vízválasztóját jelentheti a jövőre debütáló Windows 8. Az előzetes, elsősorban fejlesztőknek kiadott változatoknak köszönhetően már most is képet alkothatunk arról, hogyan is képzeli el a Microsoft a jövő grafikus kezelőfelületét. A Windows Phone 7 Metro designjára alapuló GUI úgynevezett „élő csempékre" helyezi a hangsúlyt, és követve a Mac OS X Lion útját, behozza az érintésérzékeny képességeket a hagyományos operációs rendszerek funkcionalitásába.

microsoft windows 8

Készült: a CIO.com cikke nyomán

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.