Hirdetés
. Hirdetés

Windows 10- és más újdonságok a Microsoft konferenciáján

|

Nem érkezett üres kézzel a Microsoft idei fejlesztői konferenciájára. A természetes emberi kommunikációt értelmező, tanulásra és összetett eseménykezelésre képes, intelligens alkalmazások készítéséhez szükséges eszközök és platformszolgáltatások özönét jelentette be San Franciscóban a szoftvercég. Közben fény derült arra is, hogy mikor és milyen újításokkal érkezik majd a Windows 10 első frissítése.

Hirdetés

Érthető, hogy a Microsoft gazdag programmal készült a március és április fordulóján megtartott Build 2016-ra. A Windows 10 és az univerzális alkalmazások tavalyi bejelentését követően a fejlesztők minél szélesebb táborát kell megnyernie eszközök és szolgáltatások néven ismert - a felhőszolgáltatások különféle eszközökön történő intenzív használatát és a hibrid környezetek támogatását középpontba állító - új stratégiája számára. Nagyrészt ennek sikerén múlik a Windows 10 mint mobilplatform és a Microsoft okostelefonok további sorsa, de a tét még ennél is nagyobb a kognitív rendszerek most formálódó piacáért indult versenyben.

Minthogy a fejlesztők akkor dolgoznak egy platformra, ha a rá épülő alkalmazásokat sokan használják, az is fontos volt a Microsoftnak, hogy a Windows 10 gyors térhódítását mutató adatokról számolhasson be, és ezzel sem maradt adós. Terry Myerson, az operációs rendszer és eszközök üzletág ügyvezető alelnöke bejelentette, hogy az új operációs rendszer már több mint 270 millió aktív eszközön fut - ami 70 millióval több, mint januárban. Az amerikai Computerworld azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy nem a telepítések mennyiségét, a napi aktivitást, hanem azon felhasználók számát mérte a Microsoft, akik a megelőző egy hónapban legalább egyszer Windows 10-et futtattak személyi számítógép mellett tableten, telefonon vagy Xbox játékkonzolon.

Botok támadása
Jelentős változás előtt áll az informatika világa, új technológiák terjednek el, amelyek a természetes emberi kommunikációt a fejlett számítógépes nyelvhez közelítik - mondta Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója a konferencia nyitóelőadásában. - Mi ezt az új technológiát Párbeszéd Platformnak (Conversation Platform) nevezzük, erre építjük a Microsoft Azure, az Office 365 és a Windows platformszolgáltatásait, általa adunk új eszközöket a fejlesztők kezébe.

A fejlesztőknek szánt eszközök és szolgáltatások sorában a Microsoft az eddigiekben Cortana Analytics Suite-ként ismert csomagot átkeresztelte, és Cortana Intelligence Suite néven adatelemző, gépi tanulást segítő, érzékelő és analitikai funkciókkal fejlesztette tovább tanulni képes alkalmazások, botok és az emberekkel természetes nyelven, közvetlenül kommunikáló ügynökszoftverek létrehozásához.

Intelligens alkalmazásprogramozó felületek (API-k) gyűjteményét kínálja a most bejelentett Microsoft Cognitive Services, amelyeken keresztül a fejlesztők a látás, a hallás, a beszéd képességével ruházhatják fel alkalmazásaikat, hogy azok a természetes kommunikáció formájában adott felhasználói utasításokat értelmezni tudják. A szintén új Microsoft Bot Framework segítségével a fejlesztők az általuk kedvelt programozói nyelven készíthetnek intelligens botokat, amelyekkel azután az emberi kommunikáció többféle platformon is használható, például szöveg vagy SMS bevitelére, az Office 365, a Slack és a böngésző kezelésére, valamint Skype-olásra.

A Skype Bot Platformon - melynek előzetese már tavaly óta elérhető - a fejlesztők szintén botokat fejleszthetnek, amelyek kihasználják a szolgáltatás változatos kommunikációs csatornáit. A vállalatok például ilyen csevegőrobotok segítségével gyorsan és olcsón vehetik fel az első kapcsolatot a termékeik, szolgáltatásaik iránt érdeklődő személyekkel, adott esetben pedig a nevükben érdeklődő, intelligens digitális asszisztensekkel. A szükséges fejlesztőeszközöket az új Skype Bot Portál kínálja.

 

Évfordulós Windows 10
Tavaly nyáron, július 29-én a Windows 10 bejelentésekor a Microsoft kiemelte, az új operációs rendszerrel még személyesebbé akarja tenni az emberek és a számítógépek közötti kapcsolatot, természetesebb módon használható és biztonságosabban működő funkciók révén, amelyek többféle eszközön is elérhetők. Azóta univerzális alkalmazások jelentek meg többek között a Twitter, az Uber, a Disney és a Yahoo kiadásában, appok készülnek a Facebookhoz, a Messengerhez és az Instagramhoz. A felhasználók eddig több mint 5 milliárd alkalommal látogatták meg a Windows Áruházat új Windows 10 alkalmazásokat keresve.

A Microsoft a Build konferencián most ízelítőt adott a Windows 10 idén érkező, Anniversary Update fantázianevű - azaz évfordulós - frissítéséből is. A névválasztás idén nyári megjelenésre utal, ami azt jelentené, hogy a tavaly még évi háromszorinak, majd két-háromszorinak ígért frissítés helyett a Windows 10 a vártnál ritkábban fog megújulni - a szoftvercég mostani előadásaiban nem is utalt 2016-ban esedékes további frissítő csomagokra. Persze egyáltalán nem biztos, hogy minden Windows 10-felhasználó örült volna az évi két-háromszori alkalomnak. Steve Kleynhans, a Gartner elemzője még az Anniversary Update bejelentése előtt azt mondta testvérlapunknak, hogy a Microsoftnak nemcsak azt kell mérlegelnie, mennyit tudna teljesíteni, hanem azt is, hogy különösen a nagyvállalatok az operációs rendszer milyen gyakori frissítését hajlandók elfogadni.

Mindenesetre a nyárra várható Anniversary Update egyik látványos újítása a Windows Ink lesz. A tintával a felhasználók úgy írhatnak és rajzolhatnak majd az eszközök kijelzőjére, mint egy papírlapra vagy falitáblára, és a létrehozott feljegyzéseket, ábrákat digitális formában megoszthatják másokkal. A Windows Hello pedig a frissítést követően a mostaninál több eszközön, valamint Microsoft Edge használatakor böngészés közben - például különböző eszközökre és weboldalakra történő bejelentkezéskor - is védeni fogja a Windows 10-en tárolt érzékeny adatokat.

Az operációs rendszer frissítésével együtt a Microsoft bejelentette az Univerzális Windows Platform (UWP) legújabb képességeit. A Windows 10 Anniversary SDK fejlesztőkészlet új API-k sorát adja például a Windows Inkhez és Hellóhoz, valamint a Cortanához. A Windows Holographic SDK-val és emulátorral a fejlesztők a szoftvercég holografikus AR-szemüvegére készíthetnek kiterjesztettvalóság-alkalmazásokat, és kipróbálhatják azokat az eszköz mostantól elérhető Microsoft HoloLens Development Edition változatán. A Retail Dev Kit Unlock for Xbox One segítségével pedig Xbox Dev Mode-ban az otthoni játékkonzolon ugyancsak készíthetők univerzális alkalmazások.

Mostantól a Windows 10 a natív Bash parancsokat is támogatja a Microsoft és a Canonical közötti együttműködés eredményeként. A nyílt forráskódú parancssori eszköz shelljét a fejlesztők letölthetik majd a Windows Store-ból. Centennial kódnevű projektjében a Microsoft átalakítóeszközt is készített desktop-alkalmazásokhoz, amellyel a régebbi, Win32 és .NET környezetben fejlesztett applikációk is korszerűsíthetők, így telepíthetők, eltávolíthatók és frissíthetők lesznek UWP platformon, továbbá az új API-k számára is megnyílnak. A Windows Insider Programon keresztül a fejlesztők mostantól letölthetik és telepíthetik a Windows 10 Anniversary frissítését, és hozzáférhetnek a Windows Anniversary SDK technikai előzeteséhez.

Intelligencia a felhőben
A több platformon natív módon futtatható mobilalkalmazások fejlesztéséhez a Microsoft a Xamarinnal egészítette ki a Visual Studio Community kiadását, ezt Scott Guthrie, a felhő- és vállalati szolgáltatások csoport ügyvezető alelnöke jelentette be a konferencia második napján. A Xamarin Studio for OS X szintén ingyenes, közösségi változattá válik, s a Visual Studio Enterprise előfizetői mostantól a Xamarin továbbfejlesztett, üzleti szolgáltatásait szabadon, külön díj fizetése nélkül használhatják. A Microsoft bejelentette továbbá, hogy a következő hónapokban a Xamarin SDK, a futtatókörnyezet, a programkönyvtárak és a parancssori eszközök forráskódját nyilvánossá teszi a .NET Foundation részeként. A .NET és a Xamarin ökoszisztémák egyesítésével a fejlesztők mostantól olyan alkalmazásokat írhatnak, amelyek iOS, Android és Windows operációs rendszereken egyaránt úgy futnak, mintha kizárólag az adott platformokra készültek volna.

Elérhetővé vált a Microsoft Azure Service Fabric mikroszolgáltatás-alkalmazásplatformja a felhőben futó, a hét minden napján 24 órában elérhető alkalmazások életciklusának kezeléséhez, amelyet a szoftvercég saját termékein tesztelt. Megjelent továbbá a Service Fabric for Windows Server technikai előzetese, amely mind hagyományos adatközpontokban, mind pedig a Microsoft és más szolgáltatók felhőiben futtatható. A Microsoft tervezi, hogy a szintén új Service Fabric for Linux programozási keretrendszerének forráskódját még az év folyamán nyilvánossá teszi.

További újdonság az Azure Functions technikai előzetese, amellyel a fejlesztők eseményvezérelt - például a dolgok internetéről érkező nagy adatfolyamokat valós időben elemző - alkalmazásokat készíthetnek. A Functions az Azure mellett más felhőszolgáltatásokon is működik, a teljesítményt automatikusan skálázza és csak tényleges használat alapján számláz. Újabb Azure IoT indulókészletek kaphatók a Build 2016 óta, amelyek a dolgok internetére épülő prototípus-megoldások gyors fejlesztését segítik Windows- vagy Linuxalapú környezetben. Az Azure IoT Gateway SDK-eszközeivel a régi típusú érzékelők szintén csatlakoztathatók az internetre, a meglévő infrastruktúra megtartása mellett.

Qi Lu, az alkalmazások és szolgáltatások csoport ügyvezető alelnöke a párbeszéden alapuló kommunikáció jövőjét vetítette a konferencia közönsége elé. Az új Skype for Business App SDK- és a Skype Web SDK-eszközeivel, amelyeket szintén a konferencián jelentett be a Microsoft, a vállalatok a Skype-hívásokat közvetlenül a saját weblapjukba, alkalmazásukba vagy eszközükbe integrálhatják.

Közvetlenül a Word, az Excel és a PowerPoint menüszalagjára helyezhető bővítményeket készíthetnek mostantól a fejlesztők, az ugyancsak a Builden bemutatott Office 365 Connectors fejlesztői portálon pedig közzétehetik az általuk írt csatlakozókat. Fontos tartalmakat - például a pénzügyi jelentések frissítéseit vagy ügyfélszolgálati eseteket - illeszthetnek ezekkel a csatlakozókkal a vállalatok népszerű alkalmazásokból és szolgáltatásokból az Office 365 Csoportok párbeszédeibe.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.