Hirdetés
. Hirdetés

Windows XP SP3: Csak 2007 őszén?

|

Az már egy ideje köztudott volt, hogy a Windows Vista fejlesztése miatt késik az XP harmadik szervizcsomagjának megjelenése, de most úgy tűnik, még jóval tovább csúszhat az eddig ígért időpont is.

Hirdetés

A korábbi nyilatkozatokból egyértelműen arra lehetett következtetni, hogy a Windows XP harmadik szervizcsomagja a Windows Vista 2006 végi megjelenését követően hamarosan elérhetővé válik, azonban a Microsoft weboldalán megtalálható, nemrég aktualitzált útiterv szerint erre a Vista debütálása után közel egy évvel kerülhet majd sor.

A mostani állapot szerint az SP3 megjelenése csak 2007 második félévében várható tehát, szakértők szerint legkorábban nyár végén, de az ősz a legbiztosabb. A várakozásért cserébe többek között egy fejlesztett biztonsági központot kapunk: A tűzfal és a vírusvédelem, valamint az automatikus frissítési rendszer mellett már a Microsoft Defender kémirtó is bekerül az egységesített irányítófelületbe. Természetesen további újdonságok is bekerülnek az SP3-ba, mint például a .NET keretrendszer második verziója, a WPA 2.0 hálózati titkosítás kezelése, és természetesen minden addig megjelenő egyéb rendszerfrissítés is.

A késésre állítólag az ad okot, hogy a Vista fejlesztésével együtt járó funkciók egy részét is szeretnék beépíteni az XP szervizcsomagjába, melynek tesztelését azonban a Vistától függetlenül kell elvégezni.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.