Hirdetés
. Hirdetés

XP: egy korszak vége

|

Bár tud a támogatás megszűnéséről, a kkv-k jelentős része továbbra is ragaszkodik a Windows XP-hez. Minél tovább halogatják azonban, az átállás annál költségesebb lehet.

Hirdetés

A Microsoft kis- és középvállalati (kkv) ügyfelei körében, közel 500 cég megkérdezésével készített nem reprezentatív felmérést, melyből kiderült, a cégek 62 százaléka már értesült arról, hogy a 2001-ben kibocsátott Windows XP támogatása 2014. április 8-ával véget ér. A válaszadók háromnegyede azzal is tisztában volt, hogy az operációs rendszer ezt követően biztonsági frissítéseket sem fog kapni, 42 százalékuk pedig arról is hallott már, hogy a szoftvercég emellett az Office 2003 támogatását is befejezi.

Mindez a kkv-k jólértesültségére utal, a kérdőívek elemzéséből azonban az is kiderült, hogy sok cég mégis ragaszkodik a 12 éves rendszerhez – egyrészt azért, mert fontos alkalmazásai között vannak olyanok, amelyeket XP-re fejlesztett (48 százalék), másrészt azért, mert attól tart, hogy a migráció bonyolult és költséges lesz (39 százalék).

Németh Zsolt, a Microsoft Magyarország kkv üzletágvezetője szerint ezek a félelmek alaptalanok.

– Az átálláshoz a technikai szakemberek és az üzemeltető cégek számos, nyilvános tudástárat érhetnek el, az üzleti döntéshozók pedig kedvezményes ajánlatok közül választhatnak – mondta Németh Zsolt. – A migrálás során felmerülő kompatibilitási problémák megoldását a Windows 8 Kompatibilitási varázslója mellett a korszerű operációs rendszeren futó alkalmazások is segítik.

Ilyen nyilvános tudásátár például a Windows Deployment Guidance és a TechNet Springboard sorozata.

A felmérés szerint a kkv-k közel negyede (23 százalék) nem tudja, hogy miért kellene váltania a támogatás nélkül maradó Windows XP-ről korszerűbb operációs rendszerre.

– A támogatás befejezése után a Windows XP nem kap többé biztonsági frissítéseket, így a vállalkozás jövőbeni megbízható működése sem lesz garantálható – mutatott rá az üzletágvezető. – Érdemes azt is szem előtt tartani, hogy a készülékgyártók már modern Windows-ra hangolva dobják piacra termékeiket, így könnyen elképzelhető, hogy egy újonnan vásárolt nyomtató, vagy lapolvasó nem fog megfelelően működni XP alatt.

A Microsoft minden cégnek azt javasolja, hogy a Windows XP-t és Office 2003-at futtató eszközeiket és rendszereiket már most, azaz még időben kezdjék átállítani modern Windows-ra, illetve Office 365-re, mivel az átállás annál költségesebb lehet, minél tovább ragaszkodnak az életútjuk végéhez érő szoftverekhez.

A felmérésben részt vevő, jelenleg is XP-t használó kkvk 50 százaléka mondta azt, hogy kedvezményes árú szoftverfrissítési ajánlat vagy egyedi laptop vásárlási akció (21 százalék) mellett szívesen váltana fejlettebb platformra.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.