Hirdetés
. Hirdetés

Zöldhullám Wi-Fi-ből

|

Komoly közlekedésirányítási kísérlet kezdődik Sydney-ben: a zöldhullámért és más, a közlekedők életét megkönnyítő szervezésért hamarosan Wi-Fi-alapú hálózat felel majd.

Hirdetés

A tervek szerint 3500 közlekedési jelzőlámpát "hálóznak be" júliusra, melyek irányításával optimalizálni lehet majd a város forgalmát. Ehhez persze nem csupán a jelzőlámák elérése szükséges, hanem az egyéb megfigyelőrendszerek és a központi irányítás megfelelő átalakítása, rugalmasabbá tétele is.

A bevezetést támogatók szerint azzal, hogy az előre meghatározott szabályozási minták helyett rugalmas, az éppen kialakult közlekedési helyzetre azonnal válaszolni képes, intelligens rendszert építenek ki, évi több millió dolláros megtakarítást érnek el, mely elsősorban a dugóban állva el nem pöfögött üzemanyag képében jelenik meg. A gyors irányítás lehetőségével kezelhetőek lesznek a balesetek, lerobbanások okozta torlódások, segíteni lehet az apróbb késésben lévő buszjáratok gyorsított előrejutásán is. Ehhez természetesen nem csupán jelzőlámpa, hanem megfelelő úthálózat is szükséges: Budapest erre még várhat egy darabig.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.