Nehéz megtalálni az időszakos energiaforrásokból, például a nap- és szélenergiából származó energia tárolásának technikailag vonzó és költséghatékony módját. Számos lehetséges megoldás kínálkozik, köztük a nagyteljesítményű akkumulátorok ismételt használatbavétele.
Nyilvánvaló, hogy itt nincs egyetlen "legjobb" megoldás, mivel ez függ a szükséges elektromos kapacitástól, a töltési, kisütési és használati ciklusoktól, a fizikai elhelyezéstől, a költségektől és sok más tényezőtől. A listán szerepelnek többek között a tárolt víz, a gravitáció és a súlyok, a lendkerekek, az olvasztott sók, a sűrített gázok és természetesen az akkumulátorok.
Az ilyen elektromos tárolórendszerek (ESS) számára még egy szokatlan akkumulátor-opció is létezik: a használaton kívüli akkumulátorcsomagok reaktiválása, amelyeket általában (de nem kizárólag) különböző típusú autókból és teherautókból szerelnek ki.
Ezek a használt akkumulátorok származhatnak olyan járművekből, amelyek elérik élettartamuk végét, balesetet szenvedtek, vagy olyan használt autókból is, amelyeket a gyártó, a kereskedő vagy akár egy független kereskedő újjáépít. A széles körben használt szabvány szerint az akkumulátort akkor nyilvánítják amortizálódottnak az eredeti alkalmazásokhoz, amikor kapacitása a gyári érték 80 százalékára csökken.
A The Wall Street Journal nemrégiben azonosított néhányat a számos kereskedelmi létesítmény közül, amelyek már használják ezeket az akkumulátorokat, vagy amelyek hamarosan üzembe helyeznek ilyeneket. Vannak olyanok, amelyeket kis méretű, otthonokba és kisebb épületekbe telepítettek, míg más berendezések sokkal nagyobb irodákat, gyárakat, bevásárlóközpontokat és városrészeket támogatnak.
Első pillantásra az ESS-ek úgynevezett "második élet" üzemmódban történő használatának több okból is van értelme. Ezek az akkumulátorok széles körben elérhetők, nem igényelnek jelentős építési és elhelyezési erőfeszítéseket a felhasználó számára, szállíthatóak és konténerekbe helyezhetőek, csendesek, nincsenek mozgó alkatrészeik, valamint modulárisak és kapacitásuk méretezhető.
Ugyanilyen fontos, hogy sok szakértelem és szabványos modul áll rendelkezésre az akkumulátorcsomagok kezeléséhez és az egyenáramú energiatároló egységek váltóáramú hálózatszerű ellátáshoz való felhasználásához. Ez a felhasználási mód jórészt az elektromos autókkal és más nagyobb méretű akkumulátorprojektekkel kapcsolatos tapasztalatok kiterjesztése.
Vannak azonban olyan aggályok, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni egy energiatároló konfigurációval kapcsolatban. Először is, a lítium-alapú akkumulátorok használata és nagy térfogati energiasűrűségük (egyik fő erényük) azt is jelenti, hogy ezek a nagyméretű konfigurációk a töltés, kisülés, hőmérséklet és sok más paraméter összetett, többszintű felügyeletét igénylik, valamint hibabiztos leállítási intézkedéseket és akár speciális tűzvédelmi rendszereket is kívánnak.
A másik kérdés az ilyen akkumulátorok további hasznos élettartama, amely már beépítésükkor 20 százalékkal csökkent. Az idézett cikk szerint a másodlagos élettartamú akkumulátorok addig nem tekinthetők hasznosnak, amíg kapacitásuk a kezdeti érték 60 százalékára nem csökken. Ez jellemzően 10-15 év ESS-használat után következik be. Ha ez így van - és az akkumulátorokat évtizedenként ki kell cserélni -, vajon ez elég hosszú idő-e ahhoz, hogy igazolja a telepítéssel járó összes erőfeszítést és költséget?
Végül, vannak az akkumulátorok kezelésével kapcsolatos kérdések. Mivel az egyes elemek és akkumulátorok - még ha azonos névleges típusról van is szó - valószínűleg különböző töltési/kisütési ciklusokat, termikus működést és különböző típusú használat közbeni, sőt tárolási helyzeteket éltek át, ezért minden egyes második életciklusú akkumulátornak eltérő működési profilja van, ami nagyon gondos egyedi kezelést és esetleges csereciklusokat kíván.
