2000. november 2. óta egyetlen nap sem telt el anélkül, hogy ember ne tartózkodott volna a világűrben. Ezen a napon érkeztek meg az első űrhajósok az akkor még új Nemzetközi Űrállomásra (ISS), és ezzel megkezdődött a folyamatos emberes jelenlét a Föld körüli pályán. Azóta váltakozó legénységek, kutatók és űrhajósok generációi váltják egymást az űrállomáson, új tudományos eredményeket hozva, és hozzájárulva az emberiség űrkutatási jövőjéhez.
Természetesen, a történet korábban kezdődött. Az utolsó pillanat, amikor minden élő ember a Földön tartózkodott, 1961. április 12-én volt, közvetlenül azelőtt, hogy Jurij Gagarin - a világ első űrhajósa - megkezdte történelmi, mintegy 108 perces űrutazását. Ettől a naptól kezdve időről időre volt olyan ember, aki elhagyta a Földet - ha csak rövid időre is.
A későbbi amerikai Gemini-program során az űrhajósok már akár két hetet is eltöltöttek az űrben. Az Apollo-küldetések alatt 12 napos missziók is voltak, míg az 1970-es évek elején az első amerikai űrállomás, a Skylab fedélzetén 80 napot is meghaladó űrbéli tartózkodást jegyeztek fel. A szovjet MIR űrállomáson ennél is hosszabb, több mint 400 napos folyamatos jelenlétet valósított meg egyetlen kozmonauta.
Mégis, a különbség azóta jelentős: 2000. november 2. az első olyan nap, amelytől kezdve megszakítás nélkül mindig volt legalább egy ember a világűrben. Ez az időpont nem csak mérföldkő, hanem történelmi fordulópont is: az emberiség azóta nem csupán látogatóként tekint az űrre, hanem olyan térként, amelyben állandó jelenléte van.
Ez a folyamatos jelenlét nem csupán technológiai teljesítmény. Tudományos szempontból példátlan lehetőséget teremt arra, hogy az emberi szervezet hosszú távú űrbéli viselkedését, az anyagok viselkedését mikrogravitációban, és az űrtechnológia alkalmazhatóságát más bolygókra való utazáshoz is részletesen vizsgálni lehessen.
És a történet folytatódik. Az új generációs űrhajósok között lehet Kapu Tibor is, Magyarország második űrhajósa, aki remélhetőleg a közeljövőben szintén részese lesz ennek a korszaknak - és egy újabb fejezetet írhat az emberiség kozmikus jelenlétének történetében.
A világűr immár nem a jövő - a jelenünk része. És a kérdés többé nem az, hogy "eljutunk-e" oda, hanem az, hogyan fogunk ott élni.
