Hirdetés
. Hirdetés

Napelemes kutakból öntöznek Szíriában

|

Az öntözéshez szivattyúkat vásároltak, a program folytatásában pedig négy víztározó tavat is létesítenek.

Hirdetés

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével a Külgazdasági és Külügyminisztérium Hungary Helps programjának támogatásával napelemekkel is működő kútrendszert építettek ki Szíria szárazsággal sújtott déli részén - közölte a szeretetszolgálat.

A közlemény szerint a mintagazdaság teljes kiépülése után 300 hektáros terület mezőgazdasági hasznosítását teszi lehetővé, ami közvetett módon az egyházmegye fejlesztését és a keresztények jelenlétének erősítését is elősegíti.

A szárazságtól sújtott területek vízellátásához 5 kútrendszert építettek ki, ezeket részben napelemekkel üzemeltetik. Az öntözéshez szivattyúkat vásároltak, a program folytatásában pedig négy víztározó tavat is létesítenek.

A program első részében 100 hektáron végeztek előkészítő munkálatokat, valamint 66 tonna vetőmagot vásároltak, borsot, fokhagymát, árpát, burgonyát, paradicsomot és uborkát ültettek.

Hirdetés

Az állattenyésztés újraindítására több száz állatot befogadni képes istállót építettek, az állomány 10 tehénnel, 35 borjúval és 100 báránnyal indult, majd további 200 birkával bővült tovább. A takarmányozásra 50 hektáron termelnek lucernát, a hozamot öntözéssel növelik - írták.

A közleményben arról is beszámoltak, hogy egy másik, a háború utáni újrakezdést támogató programban kétszáz lakást építettek újra Homszban, együttműködve a görögkatolikus egyházzal és a Hungary Helps Programmal. A hazatérő menekültek visszailleszkedését egy ideiglenes gyógyszertár felállítása is segíti - tették hozzá.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.