Hirdetés
. Hirdetés

Újabb veszteséges negyedév az AMD-nél

|

Az AMD idei első negyedéves mérlege még mindig negatív. Bár a vállalat processzorokkal kapcsolatos bevételei emelkedtek, az ATI változatlanul rosszul teljesít.

Hirdetés

Az AMD kedden nyilvánosságra hozta 2009 első negyedévére vonatkozó eredményeit. Ahogy arra számítani lehetett, a cég veszteségei növekedtek: az AMD egy részvényre jutó nettó vesztesége 0,66 dollár (összesen 416 millió dollár), ami rosszabb, mint az egy évvel korábbi 0,60 dolláros részvényenkénti nettó veszteség. Az Intel a múlt héten hozta nyilvánosságra eredményeit, és a vállalat szerint már túl vagyunk a PC-piac legrosszabb időszakán. Remélhetőleg igazuk van, és úgy tűnik, hogy az AMD eladási eredményei is valamelyest igazoljákaz Intel következtetéseit, ugyanis a cégnél nettó 7 százalékkal több bevétel származott a processzorok értékesítéséből, mint az előző negyedévben. Az AMD ennek ellenére nem hozott nyilvánosságra pontos számokat az értékesítés volumenéről.

Dirk Meyer, az AMD vezérigazgatója az eredmények kapcsán elmondta: a globális gazdasági zsugorodás folytatódott az első negyedévben, és a jövő a legjobb esetben is borongós. Meyer szerint a vásárlók sokkal óvatosabbak, ami nagyon megnehezíti a processzor eladását és az abból származó bevételek előrejelzését, de a második negyedév jellemzően gyengébb szokott lenni az elsőnél. Az AMD álláspontja összecseng az Intelével, bár utóbbi még mindig nem hozott nyilvánosságra előrejelzést a következő negyedévekre. Bob Rivet, az AMD ügyvezetője szerint vannak már jelei annak, hogy a PC-k iránti igény stabilizálódik a negyedév során.

Javulás a processzorok terén
Az AMD nem halmozott fel túlzott készleteket asztali processzorokból, és hamarabb túladott rajtuk, mint a hordozható gépekbe szánt CPU-kon - ezekből nagyobb készlet halmozódott fel, és nehezebben értékesítették azokat. Nem csoda, hiszen az AMD noteszgépekbe szánt processzor portfóliójával elmarad az Intelétől, a változatlanul népszerű netbookokba szánt megoldása pedig egyáltalán nincs a vállalatnak. Bár az AMD szerint nehéz megjósolni a felmerülő igényeket, némileg ellentmondásosan azt is állítja, hogy sikerült megfelelően "belőni" a készleteket a következő negyedévekre.

Az AMD erősen koncentrált a termékfejlesztésre, és ebből nem szándékozik engedni a jövőben sem. Az első negyedévben piacra dobták a Yukon platformot, ami tartalmazza a Neo CPU-kat is. (Ezek az Intel második negyedévre időzített CULV platformjának ellenlábasai.) A szerverekbe szánt processzorok terén az AMD is alacsonyabb kereslettel szembesült, aminek a legfőbb oka a céges IT-büdzsék megnyirbálása. Ugyanakkor a gyártónak már megvan a válasza az Intel igencsak figyelemreméltó Xeon 5500-as (Nehalem EP) processzorcsaládjára.

Az AMD igyekszik felgyorsítani az eredetileg az év végére időzített, hatmagos Opteron (Istanbul) piacra dobását, aminek megvan az a nem elhanyagolható előnye, hogy lábkompatibilis a négymagos Opteronokkal (Shanghai), így gazdaságos fejlesztési lehetőséget jelent a meglévő szerverekhez.

Vállalhatóan rossz eredmények
A negyedéves eredményekről szóló telekonferencia során egyes pénzügyi elemzők okot találtak rá, hogy gratuláljanak (!) az AMD eredményeihez, ugyanis a 416 millió dolláros nettó veszteség kevesebb az általuk előre jelzett 439,2 milliónál.

Az ATI, az AMD grafikus megoldásokkal foglalkozó üzletágának árbevétele az előző negyedévhez képest 18, az előző év első hónapjához képest 15 százalékot csökkent. Az AMD a következő hetekre időzítette a HD4750-es GPU piacra dobását, mely a 100 dollár körüli árú, középkategóriának számító szegmensben ígér nagyon jó ár-teljesítmény viszonyt. A diszkrét grafikus vezérlők között a legnagyobb piacnak számító szegmensben az ATI ezzel maga mögé utasítja az amúgy is lemaradásban lévő NVIDIA-t. A csodafegyver tehát megvan az ATI-nál, már csak vásárlók kellenek hozzá. Remélhetőleg az ajtóban kopogtató Windows 7 katalizálja majd az igényt - ha nem is a második negyedévben, de még 2009 során.

Az AMD 1,18 milliárd dolláros bevételt produkált 2009 első három hónapjában, ami 2008 első negyedévénél 21 százalékkal alacsonyabb, de 2008 utolsó negyedévéhez viszonyítva változatlan. Ez ugyancsak meghaladja az elemzők által jósol 978 milliót.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.