Hirdetés
. Hirdetés

1,4 milliárd forintos kartellbírság az egészségügyi szektorban

|

A GVH összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt.

Hirdetés

Egy részben megismételt eljárásban 547,8 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa három olyan vállalkozásra, amelyek vitatták a versenyhatóság korábbi döntését. Az egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek elismerték a feltárt tényállást és a megismételt eljárásban már együttműködtek a GVH-val. Magát a kartellezés elkövetését a bíróság is megerősítette, de három cég esetében a bírság mértékét újraszámoltatta.

A Gazdasági Versenyhivatal 2020 elején összesen több mint 1,6 milliárd forint bírságot szabott ki 10 vállalkozásra képalkotó diagnosztikai eszközökkel kapcsolatos közbeszerzési eljárásokban történő összejátszásért.

Az eredeti ügyben több vállalkozás is együttműködött a GVH-val, három önként jelentette be a jogsértő magatartását és arra bizonyítékokat is szolgáltatott. Ezért ezek a cégek bírságcsökkentésben is részesültek. Ezen vállalkozások a kiszabott bírságokat - több mint 861 millió forintot - azóta be is fizették a központi költségvetésbe.

Három vállalkozás - GE Hungary Ipari és Kereskedelmi Kft., Premier G. Med Egészségügyi Kft. és a Medirex Zrt. - ugyanakkor a törvényben biztosított jogorvoslati jogukkal élve megtámadták a GVH határozatát. A bírósági eljárásban a Kúria megerősítette a GVH döntését miszerint a tiltott piacfelosztás, a kartellezés megtörtént, így indokolt a bírság kiszabása, azonban ismételt eljárásra kötelezte a Versenyhatóságot.

A kezdeti védekezést követően az érintett cégek a megismételt eljárásban már együttműködést tanúsítottak, nem vitatták a tényállást és a jogorvoslati jogukról is lemondtak. (A jogsértés elismerésére nem volt lehetőségük, hisz azt az alapügy vonatkozásában a Kúria megerősítette.) Az együttműködésük eredményeként a cégek számottevő bírságcsökkentésben részesültek.

Hirdetés

A GVH Versenytanácsa végül összesen 547,8 millió forint bírságot osztott szét a három vállalkozás között (GE Hungary 238,8 M Ft., Premier G. Med 202,3 M Ft., Medirex 106,7 M Ft.) A döntéssel az eredeti kartell-ügyben valamennyi bírsággal sújtott vállalkozás együttműködés keretében vállalta a bírság befizetését a központi költségvetés bírság számlájára. Így a GVH döntései összesen - a már korábban befizetett bírságokkal együtt - több mint 1,4 milliárd forint (egész pontosan 1 408 800 000,- Ft) bevételt jelentenek a központi költségvetésnek.

Az ügy kapcsán a Gazdasági Versenyhivatal ismét felhívta a vállalkozások figyelmét, hogy megéri együttműködni a nemzeti versenyhatósággal. A GVH - a versenytörvényben foglaltaknak megfelelően - számos együttműködési lehetőséget biztosít a cégek számára, mind fogyasztóvédelmi, mind versenyjogi ügyek esetében. A megfelelő együttműködési formák kiválasztásával jelentősen csökkenthető a kiszabott bírság és akár teljesen el is kerülhető a pénzbeli szankció, illetve jelentősen csökkenthető az ügyek időbeli, akár években mérhető elhúzódása.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.