Hirdetés
. Hirdetés

2018 a bizonyítás éve lesz

|

Ritka, mint a fehér holló: a rendszerváltáskor elindult Kulcs-Soft fejlődése három évtizede töretlen, 2009-ben tőzsdére ment, és most megoldotta az vezetői utódlást.

Hirdetés

Kevés a jó példa a vezetőutódlásra a magyarországi kkv-szegmensben, különösen igaz ez az informatikában. Azok a cégek, amelyeket a rendszerváltás környékén alapítottak, és még mindig talpon vannak, úgy öt-hat évvel ezelőtt kezdtek foglalkozni az utódlás kérdésével. A Kulcs-Soft története jó üzenet a piac számára.

Hirdetés

Szabó Ervin, a Kulcs-Soft vezérigazgatója, aki 2017 eleje óta irányítja a vállalatot, lapunknak adott interjújában a cég utóbbi évéről és idei terveiről beszélt.

Computerworld: Egyre több, nemcsak informatikai cég esetében öregszik ki az alapító vezető, a tulajdonos, és azt látom, hogy megfelelő utód hiányában fennáll a veszély, hogy e vállalkozások a tulajdonost nem élik túl, eltűnnek a süllyesztőben.

Szabó Ervin: A nyugat-európai üzleti élet cégvezetői köre már a harmadik-negyedik vagy még ennél is többedik generációváltáson esik át. Nálunk mindent újra kell tanulnunk, így ezt is. Úgy gondolom, egy ilyen nagy változásra meg kell érnie a cégnek, meg kell érnie a tulajdonosnak, és meg kell érnie annak az embernek, aki e váltást végigviszi. Az érés folyamatába beleértem a bukásokat is, hiszen nem mindig sikerül egyből megtalálni a jó megoldást.

Szabó Ervin, a Kulcs-Soft vezérigazgatója

CW: Ha megnézzük a Kulcs-Soft részvényárfolyamának alakulását az utóbbi években, azt látjuk, hogy a növekedés töretlen. Úgy tűnik, a vezetőváltás nem járt lendületvesztéssel.

SzE: A 2017-es esztendő az én megmérettetésemről szólt, arról, hogy tudok-e jó vezérigazgatója lenni a Kulcs-Softnak. Az iparági tapasztalatok szerint elfogadottnak mondható, hogy egy kicsit visszaesik a teljesítmény az átmenet, a váltás idején. A mi váltási folyamatunk 2016 nyarán kezdődött, és az óta minden főbb mutatónkat illetően kétszámjegyű növekedést produkálunk, az árbevételt, ügyfélszámot, az eladott termékmennyiséget illetően egyaránt. Mindezt úgy sikerült elérnünk, hogy 2017-ben fel kellett építenünk a Kulcs-Soft új menedzsmentjét, ami szeptemberre meg is történt. Ebből következik, hogy az új menedzsmentnek 2018 a bizonyítási éve lesz.

CW: Mi a legfőbb célja 2018-ra? Azt olvastam, hogy nagyvállalatot kíván építeni a Kulcs-Softból. Most kicsi?

SzE: Aki eddig a Kulcs-Soft nevét hallotta, annyit tudott róla, hogy a magyar kkv-k számára ügyviteli megoldásokat szállító cég, és néhány éve talán még hozzátette, hogy dobozos szoftverekről van szó. Ma már az az üzenetünk, hogy nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi piacon is működünk, és nem az a helyzet, hogy csupán beszélünk róla és reménykedünk, hogy néhány év múlva eredményekről is beszámolhatunk, hanem konkrét sikereket értünk el. Az angol nyelvű számlázó programunkkal, a BizXpert felhőben futó appunkkal a világpiacot céloztuk meg. Eddig nemzetközi szinten 115 ezernél is többen töltötték le az appot, megalakítottuk az amerikai cégünket, tehát elindultunk a nemzetközivé válás útján. A naggyá válás alatt a nemzetközivé válást értjük, úgy, hogy közben a hazai piacon is a töretlen fejlődés a célunk.

CW: A termékek, szolgáltatások terén milyen újdonságok bemutatását tervezik idén?

SzE: Az év nagy durranása lesz a kkv-szegmensben, amikor a külföldön már bemutatkozott BizXpert termékünk - ahogyan fogalmazni szoktam - hazatér. Ebben az esetben nem az történt, hogy itthon kifejlesztettünk egy terméket, amely fut Androidon, IOS-en és Windowson, hanem előbb kivittük azt a nemzetközi piacra, mérettessék meg Amerikában vagy Ausztráliában, derüljön ki, hogy a termék jó. Örömmel tapasztaltuk, hogy a termék kiválóan teljesített az angolszász piacokon, hosszú ideje első a Windows Store-ban, vezeti a számlázó szoftverek letöltési listáját.

Most eljött az ideje, hogy a BizXpertet hazahozzuk. Megjelenünk a magyar piacon egy online számlázó szoftverrel, amely mind a technológiáját illetőn, mind pedig a felhasználói élményt tekintve etalon kell legyen a következő években, és erre építjük a termékfejlesztésünket. És ha már az idei évről beszélgetünk, elmondom, hogy a számlázó szoftvereknek a NAV-hoz való bekötésének éve lesz 2018. A Laurel Kft.-nél közel hat éven át dolgoztam ügyvezetőként, és a nagy projektünk volt a pénztárgépek bekötése a NAV-hoz. Azt láttam, hogy az is egy nagy piaci átrendezéshez vezetett. A számlázó programok esetében is csak azok a szolgáltatók, fejlesztő cégek maradhatnak talpon, amelyek tényleg jó megoldást ajánlanak majd az ügyfelek számára. Az idei év tehát mérföldkő lesz a kkv-knak szánt ügyviteli termékcsaládok számára. Nagyon sok piaci szereplő olyan, öt-tíz éves technológiákra alapuló számlázó, ügyviteli megoldásokat kínál, amelyek felett eljárt az idő.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.