Hirdetés
. Hirdetés

A Huawei minden akadály ellenére úgy nő, mint a gomba

|

Az amerikai tiltólista és a koronavírus sem tett be a tech-óriásnak, a hátráltató körülmények ellenére is folyamatosan növeli az árbevételét.

Hirdetés

A Huaweinek nincs kifejezett oka panaszkodni, ugyanis amíg 2020 rengeteg vállalatnak megszorításokat és bevételkieséseket hozott, addig náluk úgy nőt az árbevétel a tavalyihoz képest, mintha nem is egy világjárvány közepén tartanánk. A cég most elárult pár infót arról, hogy hogyan sikerült üzletileg az első féléve, és a jelek szerint minden téren sikerült növelnie sikerét. 

Hirdetés

A jelentésből kiderül, hogy 13,1%-kal nőtt a Huawei összbevétele a tavalyihoz képest, annak ellenére, hogy az Egyesült Államokból lényegében kitiltották őket az amerikai-kínai kereskedelmi háború keretében, mobiljaikra nem telepíthetik a Google ökoszisztémával ellátott Androidot és most már olyan alkatrészeket sem vásárolhatnak, amelyben bármilyen amerikai szabadalom található. A cég nagyjából 64,88 milliárd dolláros bevételre tett szert ebben az időszakban; az adathordozók 35%-kal, a céges megrendelések 8%-kal, a lakossági ügyfelekkel kötött üzletek pedig 58%-kal hoztak többet a konyhára, mint egy éve.

A Huawei azzal magyarázza, hogy az ő bevételeik nőnek, miközben mindenhol máshol csökkennek, hogy "az információs és kommunikációs technológiák nem csak segítenek legyőzni a vírust, de a gazdaság helyrehozásában is fontos szerepet töltenek be". Persze kérdés, hogy az 5G hálózatok kiépítésében világszinten milyen mértékben lehet jelen a gyártó, hiszen ez is jelentősen növelné a bevételeiket. Amíg az USA-ban éppen enyhülnek a céget sújtó szabályozások, addig az Egyesült Királyságban éppen most próbálnak kiiktatni minden Huawei eszközt az 5G hálózatokból.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.