Hirdetés
. Hirdetés

A megszorítások hatása a nyomtatópiacra

|

Az elmúlt hónapokban számos, a nyomtatópiac zsugorodásáról szóló sajtóközleményt kaptunk. A Computerworld 34-es számában a gyártók képviselőit is megkérdeztük a jelenségről.

Hirdetés

Az elhangzó vélemények elsősorban a piaci szereplők magatartására és annak hatásaira vonatkoznak - igencsak érdekes ellentmondásokra derül fény. Egyéb észrevételeik is voltak megkérdezetteinknek, például a megszorításokról, most azokat foglaljuk össze. Tavaly nyár végéig viszonylag stabil volt a piac, majd a megszorító intézkedések megjelenésével hirtelen mindenkinek a költségcsökkentés lett az elsődleges szempont, ami önmagában még nem is lenne baj, ha nem csak az azonnali kiadások területén próbálnának takarékoskodni, hanem a megtérülést is figyelembe vennék - véli Érdi-Krausz Gábor, az OKI Systems Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette - ugyan a nyomtató piac, csak egy elenyésző szelete a gazdaságnak, a jelenség máshol is felütötte a fejét, főként az informatika egyéb területein, mivel rendszerint a marketing után azon spórolnak először. Az informatikai költések világszerte megbízható képet adnak az egyes országok gazdasági állapotáról: ahol jól megy a gazdaság, ott sokat költenek informatikára, ahol nem, ott pedig keveset.

Magyar sajátosság, hogy az informatikai fejlesztéseket a PC-k cseréjével azonosítják. S ha már új vas, akkor kell új szoftver is (vagy éppen fordítva, a lényeg, hogy a kettő egy szinten legyen), és itt nagyjából ki is ürül a kassza, nem marad például új nyomtatókra. Igaz, a nyomtató stabil eszköznek számít, és általában tovább működőképes, mint a hivatalos élettartama - mutatott rá Érdi-Krausz Gábor.

Azt tudni kell, hogy mind az állami intézményeknél és mind a vállalkozásoknál az eszközpark karbantartása és frissítése általában ciklikusan, előre meghatározott IT stratégia szerint történik. A megszorítások viszont felborították a rendet, a cégek és a szervezetek is beruházás stop-ot rendeltek el, ezáltal későbbre tolódtak a fejlesztések, s ez természetesen megmutatkozik a gyártók eredményeiben is, ami kihatással van az ország versenyképességére.

A nyomtatópiac eredményessége erősen függ az állami beruházásoktól, amit Szendi Horváth Ádám, a Samsung értékesítési specialistája a lézernyomtatókkal illusztált: míg 2004-ben a lézernyomtató piac forgalmának mintegy 40 százaléka állami beruházásokból származott, addig - a Samsung felmérései szerint - tavaly ugyanez a 15 százalékot sem érte el. Ez ugyancsak összefüggésbe hozható a megszorításokkal, és az azoknak betudható politikai instabilitással.

Érdi Krausz-Gábor mindennek ellenére bizakodó a jövőt illetően, mivel a viszonteladói kör is kezdi felismerni a problémát, és nyitott a változásra. Továbbá nem szabad megfeledkezni az Unióból érkező tőkéről sem, amely ugyancsak lendületet ad majd a gazdaságnak.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.