Hirdetés
. Hirdetés

A PayPal sem immunis a válságra, tömeges elbocsátásokat hajt végre

|

Jelentős mértékben csökkenti alkalmazotti állományát a pénzügyi szolgáltató.

Hirdetés

Sorra elbocsátásokat hajtanak végre a globális gazdasági visszaesés és a nyomában közelgő kihívások miatt a nagy technológiai cégek. Az Amazon 18 ezer dolgozót bocsátott el, a Microsoft 10 ezret, a Google 12 ezret, az IBM pedig 3900 munkahelyet szüntetett meg. Még hosszan folytatható a sor, amelyhez most a PayPal is csatlakozott.

A pénzügyi szolgáltató bejelentette, hogy az elkövetkező hetekben szakaszosan 2000 alkalmazottnak mond fel. Ez a szám a munkaerő mintegy 7 százalékát teszi ki. Dan Schulman vezérigazgató biztosította az érintetteket arról, hogy nagyvonalú csomagokat és támogatást kínálnak nekik, amelyre szükségük van ebben az átmenetben.

Hirdetés

Schulman megjegyezte, hogy az elmúlt év során jelentős előrelépést tettek vállalat megerősítése és átalakítása terén, hogy megfeleljen a kihívásokkal teli makrogazdasági környezetnek. Eközben folytatták a beruházásokat is az ügyfelek igényeinek megfelelően.

"Miközben jelentős előrelépést értünk el költségszerkezetünk jobb méretének kialakításában, és erőforrásainkat alapvető stratégiai prioritásainkra összpontosítottuk, még sok tennivalónk van. Továbbra is változnunk kell, ahogy a világunk, ügyfeleink és a versenyhelyzetünk fejlődik."

A Bloomberg értesülései szerint a fizetési szolgáltató vállalat a működési költségek csökkentése érdekében elbocsátásokat hajt végre, és irodákat zár be, amelyekről a vezérigazgató az utóbbi időben gyakran hangoztatta, hogy a cégnek nem kell lemondania róluk.

Miként a legtöbb technológiai vállalat, a PayPal is bővülő gazdasági növekedést tapasztalt a világjárvány idején, mivel az emberek gyakrabban kezdtek el online vásárolni, és a PayPal-t használták fizetési platformként. Most, hogy a vásárlási szokások visszatérnek a normális kerékvágásba, a cég válaszul csökkenti a létszámát - értékeli a helyzetet a Neowin.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.