Hirdetés
. Hirdetés

Akár 2022-ig lassú lehet a PC-k kiszállítása

|

Annyi embernek van szüksége PC-kre és laptopokra az utóbbi időkben, hogy az iparnak még időre van szüksége, hogy minden igényt kielégíthessen.

Hirdetés

A koronavírus megjelenésével a modernkori társadalomnak olyan közvetlen problémákkal kell szembenéznie, melyekre korábban csak nagyon ritkán akadt példa. A járvány azonban komoly gazdasági problémákat is felvet, melyek valószínűleg még évekig velünk maradnak. Bár az IT-ipar viszonylag olcsón megúszta a járványt, azért itt is érezhető hatásokat fedezhetünk fel; ezek közül az egyik a megcsappant számítógép-készleteket érinti.

Hirdetés

Az Acer pánamerikai vezetője elmondta, hogy az ellátási láncokon jelenleg olyan terhelés van, mint a történelem során korábban sohasem. Ennek fő oka az, hogy jelenleg a fél világ elkezdett otthoni munkára és távoktatásra átállni, ez pedig egy meglehetősen eszközigényes folyamat.

Bár a PC-kre és laptopokra való kereslet 2008-ban tetőzött évi 300 millió magasságában, azóta lassan csökkenő tendenciát mutatott (feltehetően az okostelefonok elterjedésének köszönhetően). Most azonban a piaci elemzők azt jósolják, hogy 2020 végére a megvásárolt rendszerek száma ismét eléri a 300 milliót, ami 15 százalékos növekedést jelentene az előző évhez képest. A tableteladások még ennél is nagyobb léptékben növekednek.

Ennek következtében a világszerte működő PC-k és táblagépek száma 2021 végére 1,64 milliárdról 1,77 milliárdra növekedhet, legalábbis így gondolják a Canalys elemzői. Ez nem is meglepő, hiszen míg egy családnak eddig elég volt egy-két gép, a home office és a távoktatás mellett most mindenkinek szüksége van valamilyen eszközre a mindennapjainak lebonyolításához.

Ezt a növekvő igényt a kereskedők megpróbálják kielégíteni, de a termékellátási-lánc egyelőre nincs felkészülve ekkora mértékű keresletre. Mostanra világszerte több kormány is adott támogatást az ilyen jellegű beszerzésekre, mely csak újabb terheket ró a gyárakra és elosztóközpontokra. Az IDC elemzőcég vezetője úgy gondolja, hogy ez a szintű hajtás még 2022-ig is eltarthat, ezelőtt tehát nem érdemes a helyzet normalizálódására számítani.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.