Hirdetés
. Hirdetés

Az Apple részvényeit az iPhone bejeletések löködik feljebb

|

Részvénypiaci elemzők szerint az Apple értékpapírjainak emelkedését egyértelműen a termékbejelentések hajtják, nem tartják elérhetetlennek a részvényenkénti 730 dolláros árat sem.

Hirdetés

A Barron’s befektetési portál tudósítása szerint néhány befektető ugyan aggódik, hogy a telekom cégek kevésbé támogatják majd az iPhone-t és a Mac számítógépek eladásának gyengesége, és a túlságosan magasra várt iPhone és iPad eladások még visszaüthetnek, de vannak, akik a 730 dolláros részvényenkénti ár elérést sem tartják elképzelhetetlennek.

Ben Reitzes, a Barclays Capital elemzője szerint az aggodalmak nem befolyásolják a közeli megfontolásokat. Úgy gondolják, hogy az iPhone fölénye idővel gyengülhet a piacon, de az Apple mindenképpen képes lesz megtartani a támogatottságát, s a saját iparágában a legmagasabb egy felhasználóra eső fajlagos jövedelmet.

Azaz nincs itt az ideje, hogy az Apple részvényeket feladjuk – vélekedik Reitzes. Elemzései szerint ugyanis az Apple részvényei a következő félévben átlagosan 31 százalékkal növelik meg az értéküket, részben egy új iPhone modell bemutatása miatt, s ő még várja az iPhone 5-öt is, ami kivételesen különleges lesz. A közelmúlt kereskedésében tapasztalható volatilitás pedig vásárlási lehetőséget jelent.

Az Apple részvényárfolyama 610 dollár körül áll jelenleg, s 0,6 százalékot erősödött ebben a hónapban.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.