Hirdetés
. Hirdetés

Az e-kereskedelem hajtja majd a csomagküldő piacot

|

Tovább bővül a logisztikai piac a UPS szerint, főleg a netes vásárlásoknak köszönhtően.

Hirdetés

A logisztikai piac további jelentős bővülésére számít a magyar piacon is jelen lévő UPS, elsősorban az internetes vásárlás fellendülése miatt.

Hirdetés

Iulia Nartea, a UPS kiscsomag és teheráru üzletága idén kinevezett magyarországi vezetője az MTI-nek adott interjújában azt mondta, már évekkel ezelőtt megkezdték a kapacitásbővítést azért, hogy kiszolgálják az internetes kereskedelemből fakadó igényeket.

Ennek részeként bővítették 200 millió dollárból az amerikai cég kölni, európai bázisát, ahol 190 ezerre növelték óránkénti szortírozó kapacitásukat.

Az idei év folyamán a UPS magyarországi tevékenységén belül kiemelkedő jelentőségű a tavaly felvásárolt Cemelog egészségügyi-logisztikai cég integrálása lesz.

Jelezte: a felvásárlással a magyar piacon már három szegmensben lesz jelen a UPS: kis- és nagycsomagok továbbításában, valamint az egészségügy-logisztikában.

Mindhárom fő tevékenységi körnek saját irányító központja van az országban, alkalmazottaik száma megközelíti a négyszázat. Jelenleg a UPS munkanapokon minden nap üzemeltet egy légi teherjáratot Budapestről Bécs érintésével a kölni központba.

 

Elmondása szerint folyamatosan dolgoznak azon, hogy a gépet már Budapesten teljesen feltöltsék áruval és közvetlen kapcsolat legyen Kölnnel.

A magyar piacon a UPS az elkövetkezendő két évben erősíteni szeretné pozícióit, ebben segítségére van az Európán belüli export első negyedévben mért 10 százalékos bővülése is.

Közölte továbbá: Magyarország az egyik legfontosabb piacuk, ezért hosszú távon terveznek és a GDP is megfelelő ütemben bővül.

A UPS legutóbbi negyedéves jelentése szerint globális csomagforgalmát 7,2 százalékkal növelte, bevétele 5,6 százalékkal 14,27 milliárd dollárra emelkedett, magasabb lett az elemzői várakozásokban szerepelt 14,07 milliárd dollárnál.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.