Hirdetés
. Hirdetés

Az FTX bukása fordulópont volt a civil újságírás számára - vagy mégsem?

|

Bár a Twitter gyakran játszott szerepet az FTX-sagával kapcsolatos hírek és elemzések közlésében, az összeesküvés-elméletek és egyenesen hamis információk is szép számmal megjelentek rajta.

Hirdetés

Brian Armstrong, a Coinbase vezérigazgatója megtapsolta a kriptoelemzők és a civil "újságírók" erőfeszítéseit, amiket az FTX és annak korábbi vezérigazgatója, Sam Bankman-Fried bukása idején tettek.

Egy november 16-i tweetben Armstrong azt sugallta, hogy a hagyományos média helyett a civilek voltak azok, akik az FTX likviditási válságával és az azt követő csődbejelentéssel kapcsolatos számos fejleményt feltártak. "Úgy érzem, ez a polgári újságírás és a főáramú médiába vetett bizalom elvesztésének fordulópontja" - írta.

Véleménye egy New York Timesban megjelent cikk miatt vált ilyen sarkossá, amelyet sokan bíráltak azért, hogy a tényfeltárás helyett "hízelgett" Bankman-Friednek. Köztük a Polygon Studios vezérigazgatója, Ryan Wyatt is erősen bírált. Azt tweetelte a cikk szerzőjének, hogy Bankman-Fried "jelentős bűncselekményeket követett el", és ez "rossz szolgálatot tesz mindazoknak, akiket ez érint" - idézte a Cointelegraph.

Hirdetés

A blokkláncelemzés és a civil újságírás térnyerésének példája volt, hogy november 5-én a blokklánc-követő Whale Alert megosztott egy hírt a Binance részvételével lezajlott közel 600 millió dollár értékű kriptopiaci mozgásokról, amely az FTX likviditási válságának egyik első jelének bizonyult, de a történetre, a NYT csak november 8-án figyelt fel. A blokklánc-nyomozók voltak az elsők, akik az FTX hackelésének hírét is elsőként hozták nyilvánosságra. A különböző tárcákba történő pénzmozgásokat a Twitter felhasználók szorosan nyomon követték, akik már órákkal az FTX hivatalos bejelentése előtt következtettek arra, hogy hackelésről van szó.

Bár a Twitter gyakran játszott szerepet az FTX-sagával kapcsolatos hírek és elemzések közlésében, az összeesküvés-elméletek és egyenesen hamis információk is szép számmal megjelentek rajta. Például a Twitter-felhasználók írtak Bankman-Fried november 12-én a Bahamákról Argentínába induló magángépéről is, és azt feltételezték, hogy onnan menekül, amit ő tagadott. Egy forrás később azt mondta a Cointelegraphnak, hogy Bankman-Fried a bahamai hatóságok felügyelete alatt áll. Azaz nyugodtak lehetünk afelől, hogy a "civil újságírás" a hiteles tájékoztatásban még jó ideig nem fogja veszélyeztetni a főáramú média pozícióit.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.