Hirdetés
. Hirdetés

Az IBM gyengült, de bizakodó

|

A vállalat vezetői szerint lassan stabilizálódnak az IT-költések, és bár a harmadik negyedévet csökkenéssel zárták, optimisták a cég 2009-es teljesítményét illetően.

Hirdetés

Az IBM harmadik negyedéves bevételei estek a korábbiakhoz képest, a vállalat mégis megemelte a 2009-es előrejelzésben szereplő célszámokat. A szeptember 30-ával záruló harmadik negyedévben 23,6 milliárd dollár volt az IBM bevétele, ami 7 százalékkal kevesebb ugyan, mint tavaly ugyanekkor, mégis magasabb az elemzői várakozásoknál. A vállalat részvényeinek értéke 18 százalékkal felfelé, 2,4 dollárral növekedett. A cég vezetői szerint az IBM a megváltozott gazdasági körülmények között immár (költség)hatékonyabban működik; januárban közel háromezer alkalmazottól váltak meg, és a munkaerő egy részét kiszervezték Indiába.

A konzervatív IT-költések negatívan érintették az üzletet. A legnagyobb veszteséget a mainframe-üzletág könyvelhette el, a tavalyi időszakhoz képest 26 százalékos csökkenéssel, a storage-részleg 13 százalékos, a Unix-üzlet pedig 10 százalékos eséssel zárta a Q3-mat. A Sun felvásárlása körüli bizonytalanságból ugyanakkor profitálhatott az IBM, hiszen a Sun Unix-bevételei 40 százalékot estek a Q3-ban. A szolgáltatási üzletág 7, a szoftvereladások pedig 3 százalékkal estek vissza, ugyanakkor a middleware-termékek (WebSphere, Tivoli, Lotus, Rational) valamelyest erősödtek. Az Intel-alapú System x szerverek mérsékelt, 1 százalékos növekedést produkáltak. Mark Loughridge, az IBM pénzügyi igazgatója a szervereladásokkal kapcsolatban megjegyezte, a visszaesés tompul, és a vállalat sikeresen növelte részesedését a Sunnal és a HP-val szemben.


Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.