Hirdetés
. Hirdetés

Boom az IT-iparban

|

A dotcom válság óta nem látott tempóval robog a techvállalatok teljesítménye, habár az elmúlt pár napban történt pár érdekes fejlemény. Aggodalomra azonban semmi ok - vagy mégis?

Hirdetés

részvénypiac
részvénypiac

Az elmúlt üzleti év bevételeit tekintve a világ legnagyobbja, a HP, a legjövedelmezőbb Apple és a legnagyobb adatbáziskészítő Oracle részvényesei egyaránt örülhettek a közelmúltban, hiszen mindegyik vállalat igen impozáns eredményekről számolt be. Az IT szektor olyan számokat produkál, melyeket utoljára talán csak a dotcom válság idején láthattunk. Ahogy magára talál az amerikai lakáspiac, csökken az USA-beli munkanélküliség, visszatérőben van a befektetői bizalom. Ugyanakkor a mögöttünk álló héten, noha a hétfőt 3078,32 ponton nyitotta a techcégeket tömörítő Nasdaq, pénteken valamivel ezalatt zárt, 3065,5 pontnál, megtörve az eddigi lendületet. Egyelőre nem tudni, hogy csak korrigált a piac, vagy ez trendforduló, de akárhogy is legyen, úgy tűnik, hogy ezúttal nem Amerika tehet róla.

Az Óperenciás-tengeren túl

A kínai és az európai gazdaságok lassulása okolható elsősorban az eheti piaci turbulenciákért. A korábban túlfűtöttnek minősített távol-keleti országban olyan ingatlanbuborék alakult ki, mint amilyennek az amerikaiak 2008-ban kezdték meginni a levét, a hitelezés átláthatatlanul szövi be a rizs hazáját, még maga a kommunista vezetés is elismerte, hogy nem megy minden tökéletesen. Nemrég módosították, csökkentették az idei évre várt GDP növekedés-előrejelzést, immár „csupán” 7,5 százalékos gazdasági bővülést várnak. Az öreg kontinens pedig a saját maga ásta adóssággödörben szenved, ami szintén nincsen jó hatással a világgazdasági folyamatokra.

Összességében azonban még nincsen komoly gond, amerikai szemmel nézve az eseményeket: éves szinten a Nasdaq értéke az egy évvel ezelőttihez hasonlítva 22,72 százalékos többletet mutatott (igaz, egy kereskedési hét még hátravan a negyedévből). Ha a jövő hét nem hoz nagyon durva törést - és ennek minimális az esélye -, akkor az elmúlt 12 év legmagasabb eredményét produkálhatja a tech-tőzsde.

oracle hq
oracle hq
Apple, Oracle, HP

Az Apple eredményeiről már beszámoltunk, lássuk most az Oracle számait! A február 29-ével záródó negyedéves nettó bevétele 18 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, 2,5 milliárd dollárt produkálva, miközben a bevétel - 3 százalékos növekedéssel - elérte a 9 milliárd dollárt. Az elemzői adatoknál jobb eredmények - megfejelve a várt eladási és profitszintek ugyancsak magasabb számaival - rózsás (közel)jövőt jósolnak az adatbázis-óriás számára.

Larry Ellison, a vállalat vezérigazgatója szerint elsősorban a számítási felhők használatának terjedése pörgeti az Oracle bevételeit. Nem csoda, hogy komoly összegeket áldozott a vállalat clouddal kapcsolatos felvásárlásokba, mint például a CRM-gyártó RightNow Technologies 1,5 milliárd dolláros és a HR szoftverekkel foglalkozó Taleo 1,9 milliárd dolláros akvizíciójára.

hewlett-packard hq
hewlett-packard hq
Eközben a HP, mintegy hangsúlyozva a hardveren elérhető profitszint folyamatos csökkenését, bejelentette képkezeléssel és nyomtatással (Imaging and Printing Group) foglalkozó részlegének és személyi számítógépekkel foglalkozó csoportjának (Personal Systems Group) összeolvadását, Printing and Personal Systems Group néven. Ezzel a lépéssel a cég szerint várhatóan profitábilisabb lesz az új divízió, mint a két korábbi, különálló volt.

Mindazonáltal erről az elemzők egy része nincsen meggyőzve, kételyeiknek adtak hangot azt illetően, hogy vajon lehet-e még jelentősen költséghatékonyabbá tenni a fent említett részlegeket. És nem csak ők kételkednek: a bejelentést követően a Hewlett-Packard részvényei vesztettek valamelyest korábbi értékükből.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.