Hirdetés
. Hirdetés

Botrány az Amazonnál: 10 órás éjszakai műszakokra kényszerítik az alkalmazottakat

|

A raktári dolgozók nagyobb fizetést és rugalmasságot szeretnének a beosztásban.

Hirdetés

A világ második leggazdagabb tech-embere, Jeff Bezos tulajdonában lévő cég az év elején jelentette be dolgozóinak, hogy bezárja a chicagói DCH1 raktárat, a dolgozóknak pedig két választása maradt, vagy átmennek egy másik létesítménybe 10 órás "megaműszakba" vagy másik állást keresnek.

Az Amazon nemrég kezdett el átállni az új munkarendre, amely során éjféltől délig működnek a raktáraik. Ezt azzal indokolták, hogy így a vásárlói megrendelések délig leadhatók, és megfelelően összehangolhatók a kiszállítások a logisztikai központokkal. Az új rendszer már a telephelyek felén működik, a vállalat pedig megszüntette a részmunkaidős, rövidebb műszakokat. A Motherboard lapértesülései szerint az Amazon megaműszakos átszervezésének célja, hogy munkaerőköltségeket takarítson meg, a hosszabb műszakokkal ugyanis kevesebb dolgozót kell alkalmaznia.

Hirdetés

Jen Crowcroft, az Amazon szóvivője elutasítja a kizsákmányolással kapcsolatos vádakat: "Nem írtuk elő a DCH1-es kollégáknak, hogy egyetlen műszakra álljanak át, vállalatunk széleskörű munkalehetőségeket kínál minden dolgozónk számára, mindenki számára megtaláljuk a lehető legjobb megoldást. Kollégáink működésünk szíve-lelke, örömünkre szolgál, hogy továbbra is nagyszerű és rugalmas munkalehetőséget kínálunk számukra világszínvonalú létesítményeinkben." A DCH1-ból átköltöző dolgozóknak állítólag óránkénti 15 dolláros fizetést és számos juttatást biztosítanak.

Azonban a családos alkalmazottak embertelennek tartják a megaműszakokat. A rugalmatlan beosztás miatt a kisgyerekesek, vagy az idős/beteg hozzátartozókat ápolók számára ellehetetleníti a munka és a magánélet összehangolását.

A raktár dolgozóit képviselő DCH1 Amazonians United próbálja megtámadni a döntést, és petíciót indított a megaciklus megszüntetésért. Követelik, hogy a vállalat további két dollárt fizessen óránként, és biztosítsanak szálláslehetőséget is a dolgozóknak.

"Az Amazon műszaktervei káoszba sodorják az életünket, két hetet adtak, hogy válasszunk a családunk és a munka között, ez elfogadhatatlan szintű beavatkozás a személyes életünkbe" - áll a csoport beadványában.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.