Hirdetés
. Hirdetés

CES-összefoglaló: ez történt a múlt héten Vegasban

|

Személyi robottá átalakuló Segway, személyszállító drón, képanalizáló okosautók és az első OLED kijelzős hibrid gépek. Több mint 3600 kiállító - közöttük félezer startup - mintegy 20 ezer terméket jelentett be a Las Vegasban múlt héten lezajlott CES 2016 kiállításon.

Hirdetés

A szakmai közönséget célzó mustra nevében még szórakoztatóelektronikai kiállítás ugyan, de profilja egy ideje már jóval szélesebb, és azt elsősorban az infokommunikációs technológia határozza meg. A szervező Consumer Electronics Association (CEA) is ezért dönthetett úgy, hogy mostantól Consumer Technology Association (CTA) néven folytatja tevékenységét. Ezzel egy időben a 49. évében járó rendezvény nevéből is eltűnt az eddigi International kitétel, de a nemzetközi jelleget ez persze nem érinti.

- Globális platform a CES, amelyen a feljövő új technológiák a piaccal, úttörők és véleményformálók a vállalkozókkal találkoznak - mondta Gary Shapiro, a CTA elnök-vezérigazgatója a kiállítás előtt, amely idén is két előnappal startolt. - Az emberi élményt gazdagító, szédítő innováció forgatagában úgy érzem magam, mint egy gyerek az édességboltban. Robotok, 3D nyomtatók, vezető nélküli járművek, viselhető eszközök és még annyi minden más, a világ a szemünk láttára alakul át, mert a technológia mindannyiunkat összekapcsol, és a lehetetlennek tűnőt is megoldja.

 

Szenzorok és drónok
Látványos termékeken és szolgáltatásokon keresztül mutatta be a dolgok internetével feltáruló lehetőségeket Brian Krzanich, az Intel vezérigazgatója, aki a nyitó előadások sorát indította a CES nulladik napján. A cég körömnyi méretű Curie modulját - Quark processzort, különböző érzékelőket és Bluetooth kommunikációs képességeket magába foglaló, lapkára integrált rendszerét - beépítik például az ESPN Winter X Games versenyén rajthoz álló, profi hódeszkások felszerelésébe. A Curie részletes adatokat szolgáltat majd a sportolók teljesítményéről, ugrásaik magasságáról, távolságáról és levegőben megtett fordulataikról is.

Az élő sportközvetítések válnak majd még izgalmasabbá az Intel és a Replay Technologies együttműködésével. Ez utóbbi freeD technológiája ugyanis a videót 360 fokos, 3D videóvá alakítja, így a nézők szinte bármilyen látószögből visszanézhetik például a góllövéseket.

Eredetileg tavaly jelentette be a CES-en az Intel, hogy a Luxotticával Oakley márkájú okosszemüvegen dolgozik. Az elsősorban rekreációs célokra szánt, hangvezérlésű Radar Pace elkészült, 2016 végén kerül forgalomba. Krzanich előadásában a Chromat sportruházat-gyártó cég Intel technológiával átszőtt modelljei is bemutatkoztak. A közönség láthatott egy testhezálló mezt, amely bővít magán, amikor érzi, hogy viselőjének adrenalinszintje megemelkedett, valamint egy sportmelltartót, amely edzés idején növeli légáteresztő képességét.

A sport és fitness mellett több más területen is előrenyomult az Intel. Krzanich bemutatta, hogy egy HP Spectre X2 hibrid és az Uraniom technológia segítségével miként szkennelhető be valaki közvetlenül egy játékprogramba. A vezérigazgató a demóban a Fallout 4 karaktereként jelent meg.

Látványos volt a Yuneec Typhoon H drón szereplése is, amely az Intel RealSense technológiájával érzékeli környezetét az ütközések elkerülése érdekében, távirányítóján pedig a felhasználó élőben láthatja ugyanazt, amit a drón. A Typhoon H még az idén forgalomba kerül, ára várhatóan 2 ezer dollár alatti lesz.

Egy további Intel-partner, a Daqri már jelenleg is kapható terméket, a Core M processzort és kamerát is tartalmazó okosvédősisakot mutatott be. A kiegészített valóságot alkalmazó sisak segíthet például egy szerelőnek az alkatrészek azonosításában, a szükséges pótalkatrészek megrendelésében, a hőkamerás üzemmód pedig a rejtett hibák feltárásában lehet hasznos.

Krzanich előadásának sztárja azonban az Intel Atom processzorra épülő Ninebot Segway volt, amely térérzékelő RealSense kamerán keresztül lát, így gazdája után gurul. Amikor nem közlekedésre használják, a Ninebot megváltoztatja formáját, hanggal vezérelhető, személyi robottá változik, amelynek még karja is van. A kétfunkciós Segway az év második felében kerül forgalomba.

A CES-en röpködő megannyi drón közül egyébként a kínai Ehang 184 tűnt a legelszálltabbnak. A hasonló nevű cég terméke ugyanis egy 142 lóerős, autonóm légijármű, amely egy személy szállítására alkalmas 3 kilométert meghaladó magasságban. A kínaiak rövid- és középtávú légi személyszállítási megoldásként népszerűsítették a drónt, amelyet az átlagemberek is magabiztosan használhatnának, akik jellemzően nem képezik magukat pilótává. A légiközlekedési hatóságok erről alighanem más véleménnyel lesznek.

Vezetővel vagy nélküle
Több mint 160 szabályozó hatóság képviselői vettek részt az idei CES-en, ami jól érzékelteti, hogy a hálózatba kapcsolt minden realitásának küszöbén, amikor a digitális adatok, a fizikai infrastruktúrák és az emberek személyes biztonságát fenyegető kockázatok egyetlen problémává forrnak össze, akkor a jogalkotók is egészen új kihívásokkal szembesülnek. Viták övezik a vezető nélküli gépkocsik forgalomba bocsátásának készülő szabályozását is. Decemberben például a Google bírált egy kaliforniai törvényjavaslatot, amely - legalábbis kezdetben - tiltaná a teljesen autonóm, vezető által nem irányítható járművek használatát.

Ettől függetlenül a General Motors a CES mínusz egyedik napján bejelentette, hogy a Lyft autómegosztó szolgáltatással közösen autonóm gépjárművek fejlesztésébe kezd, és a konferencián külön szekció foglalkozott a városi közlekedéssel, amely a vezető nélküli gépkocsik mellett persze más újdonságokkal is foglalkozott.

A Volkswagen ezt az alkalmat is megragadta, hogy elterelje a figyelmet a károsanyag-kibocsátási botrányról. Bejelentette e-Golf Touch tisztán elektromos autóját, amelyet kerekeken gördülő okostelefonnak nevezett, és még a jövő évi CES előtt forgalomba akar hozni. A gyártó másik elektromos autója, a BUDD-e egyelőre prototípus, olyan IoT-okosautó, amelyet a felhasználók a VW, az LG és a startup Door Bird most bejelentett együttműködésének köszönhetően összekapcsolhatnak majd okosotthonukkal.

Szintén távolinak tűnik még a pillanat, amikor az Audi E-Tron Quattro kereskedelmi forgalomba kerülhet, a prototípus azonban hajlított, AMOLED kijelzőkkel felszerelt műszerfalával és aerodinamikus képességeit megváltoztató, mozgatható burkolatelemeivel mégis felhívta magára a figyelmet. A sportkocsi zFAS fedélzeti számítógépe a 3D kameráktól kezdve az ultrahangos érzékelőkig megannyi forrásból gyűjt adatokat, városi forgalomban is elvezeti magát, sőt szabad parkolóhelyet is keres. A koncepció része, hogy az E-Tron a felhőbe továbbítaná a begyűjtött adatokat, amelyekhez a többi önjáró okosautó szintén hozzáférne, és ezzel a valós idejű támogatással intelligensebben reagálhatna a különböző közlekedési helyzetekre.

Jóval gyakorlatiasabbnak tűnik a Bosch szintén Las Vegasban bemutatott fejlesztése, egy kinesztetikus technológiára épülő érintőkijelzővel ellátott, fedélzeti audio-videó rendszer, amelyen a gépkocsi vezetője nemcsak láthatja, hanem az erővisszahatásnak köszönhetően kitapinthatja a megjelenített kezelőgombokat.

A BMW ismét a jövő autójának lehetséges kezelőfelületét bemutató Vision Car koncepciójával szerepelt, amely már a tavalyi CES-en is látható volt. A gesztusokkal, érintés nélküli kézmozdulatokkal történő vezérlést lehetővé tevő AirTouch technológia egyszerűbb változata azóta beépült a BMW 7-es sorozatának modelljeibe, melyek tulajdonosai vezetés közben például egy ujjmozdulattal fogadhatják az autóhoz csatlakoztatott telefonra beérkező hívásokat. A továbbfejlesztett AirTouch jóval több szenzort alkalmaz, és a teljes kéz mozdulatait olvassa a menük előhívásához, használatához. Ugyanakkor tartozik hozzá egy jóváhagyó gomb is a kormánykeréken, ami kétkezessé, így kissé bonyolulttá teszi a vezérlést.

 

4K felbontásban a világ
Kijelzőkről szólva nem hagyhatjuk említés nélkül a 4K felbontású videó széleskörű elterjedését az olyan szórakoztatóelektronikai eszközökben, mint a drónok, a robotok és a virtuálisvalóság-sisakok, de a buliból a gépkocsik sem maradnak ki.

4K felbontású kamerával felszerelt drónokban mutatkoztak be az Ambarella alacsony energiaigényű H2 és H12 processzorai, amelyek képstabilizáló és HDR (high-dynamic range) képességekkel segítik a még jobb minőségű felvételek készítését.

Az Imagination Technologies GT7200 Plus és GT7400 Plus grafikus processzorai, a Qualcomm Adreno 530 GPU-val ellátott Snapdragon 820A és 820AM processzorai, valamint az Nvidia Pascal grafikus processzora egyaránt olyan képességekkel bírnak, amelyek lehetővé teszik a 4k felbontású videók felvételén és lejátszásán túl azok mesterséges intelligenciával történő elemzését is. A vezető nélküli gépkocsik ezzel a technológiával például jobban láthatják a sávelválasztó vonalakat, hatékonyabban elkerülhetik az ütközéseket, de a beltérbe szerelt 4K biztonsági kamerák például az autótolvajokról is olyan minőségű felvételt továbbíthatnak a felhőbe, amely megkönnyítheti azonosításukat.

Nagyrészt szintén a kijelzőnek köszönhető, hogy az idei CES-en a PC-gyártók is tudtak valami igazán újat mutatni. A HP Spectre x360 és a Lenovo ThikPad X1 Yoga az első két hibrid gép, amely OLED kijelzőt kapott. Az LCD kijelzőknél fényesebb, ugyanakkor vékonyabb és kevesebb energiát fogyasztó kijelzők készíthetők OLED technológiával, magasabb áruk miatt azonban - noha okostelefonokban, tabletekben és tévékben már megjelentek - a személyi számítógépek gyártói mellőzték őket.

A Dell ugyancsak most mutatta be asztali gépekhez készült első OLED kijelzőjét. A 30 hüvelykes UltraSharp 30 Ultra HD 4K 1,07 milliárd színt jelenít meg, kontrasztaránya 400 000:1, azonban 4999 dollárba kerül, ötször annyiba, mint 4K felbontású, LCD technológiára épülő versenytársai.

Gondot okozhat a magas ár az Oculus Rift esetében is. A VR-sisak mostantól előrendelhető - szállítása várhatóan márciusban indul -, azonban 600 dollárba kerül, és ez sokak lelkesedését lelohaszthatja. Ha a HTC Vive vagy a PlayStation VR sem lesz megfizethetőbb, akkor megtörténhet, hogy a virtuális valóság kora, amelyet már emberemlékezet óta ígérgetnek, idén sem jön el.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.