Hirdetés
. Hirdetés

COVID-állónak bizonyult tavaly a legnagyobb magyar big data cég

|

Gyógyszeripari megrendelések tartották növekedési pályán a Starschemát.

Hirdetés

Magyarország legnagyobb üzleti intelligencia és big data szolgáltatója a pandémia ellenére 2020-ban is tartani tudta azt a kétszámjegyű növekedési ütemet, amely árbevételének alakulását jellemezte az elmúlt években.

Földi Tamás, a Starschema ügyvezetője szerint ez elsősorban annak köszönhető, hogy ügyfeleik jelentős része a járványnak kevésbé kitett ágazatokban tevékenykedik. "Bevételi és kiadási oldalon is lényegében teljesíteni tudtuk a 2020-as üzleti tervben szereplő számokat. Ennek tükrében kijelenthető, hogy a cég eddig ellenállónak bizonyult a COVID-19 negatív gazdasági hatásaival szemben" - fogalmazott Földi Tamás.

A több mint 200 munkavállalót foglalkoztató Starschema megrendeléseinek többsége, közel 60 százaléka az Egyesült Államokból, főként Fortune 500-as nagyvállalatoktól érkezik. Az állandó ügyfelek között olyan nevek szerepelnek, mint a Facebook vagy a Disney, de ezen a listán található a világ vezető streaming szolgáltatója, a Netflix is.

Hirdetés

A világjárványhoz köthető jelenség, hogy tavaly meredek emelkedésnek indult a tengerentúli gyógyszeripari óriásoktól származó megrendelések aránya. 2020-ban többek között a szektor olyan meghatározó szereplői vették igénybe a magyar cég üzleti intelligencia szolgáltatásait, mint a Johnson & Johnson vagy a Quest Diagnostic.

Az amerikai jelenlét mellett a Starschema egyre nagyobb erőfeszítéseket tesz az Európai Unió területén történő terjeszkedés érdekében is. 2019-ben és 2020-ban több jelentős európai projektet kezdett el vagy zárt sikerrel, így a kontinensről származó árbevételének hányada a teljes volument nézve a korábbi 5-ről közel 23 százalékra emelkedett.

A budapesti székhelyű cég nem kíván jelentős változtatásokat végrehajtani az elmúlt években követett stratégiáján, amelynek fő pillérét a tengerentúli aktivitás képezi. "Ez most számunkra is az óvatosság és a kivárás időszaka, amikor a hangsúlyt elsősorban munkavállalóink megőrzésére, védelmére és a mértékletes növekedésre szeretnénk fektetni. Üzletszerzésre meglévő ügyfeleink mellett elsősorban a gyógyszeriparban és a high-tech nagyvállalatok esetén látunk esélyt, ezekben az ágazatokban ugyanis az innovációs nyomás folyamatosan fokozódik" - mondta Földi Tamás.

Az üzleti eredmények mellett érdemes kiemelni a Starschema tavaly tavasszal indított ingyenes koronavírus információs rendszerét is, amely a járvánnyal kapcsolatos hiteles forrásokra támaszkodva jelenleg az egyik legátfogóbb adatszolgáltatást nyújtja a világon. A kaliforniai tech-óriással, a Snowflake Inc-vel közösen fejlesztett rendszer óriási segítséget jelent kormányoknak, nemzetközi nagyvállalatoknak és szervezeteknek rendkívüli intézkedéseik és gazdasági döntéseik meghozatalában. Az adatszolgáltatás többezer felhasználója között olyan nevek szerepelnek, mint az UNICEF, a CNBC, a már említett Johnson & Johnson vagy a világ egyik legnagyobb alapkezelője, a Blackstone.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.