Hirdetés
. Hirdetés

Csaknem megháromszorozza létszámát a call centereket üzemeltető Binax cégcsoport

|

A Binax fejlesztése azért is figyelemre méltó, mert a főként férfiak számára munkát adó ipari beruházások mellett a cégcsoport jelentős számban alkalmaz nőket Zalaegerszegen.

Hirdetés

Az eddigi 150 dolgozó mellé idén még 150-et, jövőre pedig 120 új alkalmazottat vesz fel a zalaegerszegi központú, call centereket üzemeltető Binax cégcsoport - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a cégcsoport tulajdonosa.

Ott Tibor elmondta: az 1998-ban Zalaegerszegen indult és jelenleg Nagykanizsán is partnereinek telefonos ügyfélszolgálati tevékenységet végző cégcsoport hat társaságból áll. A két zalai városban ügyfélszolgálati tevékenységgel, piaci és közvélemény-kutatással, valamint értékesítési kampányok támogatásával foglalkoznak.

Tevékenységükhöz elengedhetetlen a kiemelkedő szintű informatikai és energetikai háttér, hogy munkaidőben 99,99 százalékos biztonsággal foglalkozzanak ügyfeleik kiszolgálásával. Példaként említette, hogy az ukrajnai háború óta megnégyszereződött a kibertámadások száma, de egy esetleges infrastrukturális probléma esetén is akár tíz napig képesek a teljes rendszerüket működtetni saját energetikai erőforrásaikkal.

Hirdetés

A 2012-ben Zalaegerszeg innovációs díjával kitüntetett cégcsoport tulajdonosa arról is beszámolt, hogy a koronavírus-járvány miatt megfogyatkoztak a partnereik, így 150 főre csökkent az alkalmazottaik száma. Túlnyomó többségében nőket alkalmaznak, akik között nagyon sok a kisgyermekes, egyedülálló, idős szüleiket gondozó, így az ő érdekükben is lehetőséget teremtettek a járvány idején az otthoni munkavégzésre.

Az elmúlt év végén jelentős informatikai és ingatlanfejlesztést indítottak, illetve a munkahelyek bővítését is megkezdték. Nemrég 50 új alkalmazott állt munkába, jelenleg zajlik további félszáz munkaerő kiválasztása, de a nyár végén még újabb 50 ember felvételét tervezik, jövőre pedig még 120 dolgozóval kívánják bővíteni a létszámukat - ismertette Ott Tibor.

A nyereséggel működő cégcsoport 2021-ben mintegy 1,8 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, a tavalyi évet pedig várhatóan 2,2-2,5 milliárd forint közötti bevétellel zárják. A vállalatcsoport 2023-ra 3 milliárd forint körüli árbevételt tervez, fejlesztéseit saját forrásból hajtja végre.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.