Hirdetés
. Hirdetés

Dell foggal-körömmel ragaszkodik a cégéhez

|

Az alapító saját pénzét felhasználva tartaná meg a számítógépgyártó többségi tulajdonrészét.

Hirdetés

A Bloomberg értesülései szerint a teljes megújulás érdekében a tőzsdéről való kivonulást tervező Dell alapítója 500-1000 milliárd dollárt csepegtethet be saját forrásaiból a 23-24 milliárd dollárt érő vállalatába, hogy a jövőben megtarthassa benne az irányításhoz szükséges többséget.


Michael Dell a vállalat részvényeinek 15,7 százalékát birtokolja, amely jelenlegi piaci értéke körülbelül 3,6 milliárd dollár. A források szerint az extra befektetéssel az úriember a kilépés után 50 százalék feletti részesedést szerezhetne az 1984-ben általa alapított számítógépgyártóban, hiszen maga a vállalat saját megtakarításaiból olyan 11 milliárd dollárnyit tudna visszavásárolni a részvényeiből, így „cégen belüli” erőforrásokból ki lehetne fizetni az értékének bő felét.


Ettől függetlenül Michael Dell tervének meghiúsulása esetén a Silver Lake befektetői csoport és partnerei (többek közt a Microsoft) állítólag már felhalmoztak olyan 15 milliárd dollárnyi alapot a Dell többségének felvásárlásához, így látszólag legfeljebb hatalmi és érdekharcok hátráltathatják a gyártó tőzsdéről való mielőbbi kilépését.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.