Hirdetés
. Hirdetés

Egyharmaddal nőttek az online hirdetések 2005-ben

|

Egy friss tanulmány szerint az észak-amerikai internetes hirdetések 2005-ben 30%-kal növekedtek, de még így is elenyésző az arány az összes, hirdetésre fordított összeghez képest.

Hirdetés

Az internetes hirdetésekre 2005-ben összesen 12,5 milliárd dollárt költöttek, míg egy évvel korábban csak 9,6 milliárdot. Az Interaktív Hirdetési Hivatal (IAB) szerint ez a növekedés figyelemreméltó. A tanulmány kitér továbbá arra is, hogy a hirdetések hatékonysága is javult.

Ennek ellenére az összes, hirdetésekre fordított összeg mindössze 4,7%-át teszik ki az online reklámok, ám az egy évvel korábbi 3,7 százalékhoz képest ez is jelentős előrelépésnek számít. Továbbra is a közvetlen levél (56,6 milliárd dollár), az újság (47,9 milliárd dollár), illetve a televízió (35 milliárd dollár) a leghatékonyabb hirdetési formák.

Az online hirdetéseken belül a legnagyobb részesedéssel (47%) a fizetett keresési találatok rendelkeznek. Érthető tehát, ha a Google ilyen jól megél belőle, ráadásul úgy oldották meg a reklámok elhelyezését, hogy az nem is zavaró. A második helyen a bannerek állnak 20%-kal, majd ezt követik az apróhirdetések 17%-kal.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.