Hirdetés
. Hirdetés

Elítélték a CA korábbi vezetőjét

|

November 2-án Sanjay Kumart, a CA korábbi ügyvezető igazgatóját 12 évi börtönre és 8 millió dollár megfizetésére ítélte Leo Glasser körzeti bíró.

Hirdetés

Kumar ez év áprilisában ismerte be bűnösségét a vállalatnál elkövetet csalás és az igazságszolgáltatás akadályozása vétségben. Kumar óvadék ellenében szabadlábon marad addig, amíg a bíró nem határoz a károsultaknak fizetendő kártérítés összegéről, ez várhatóan 90 napon belül megtörténik.

Kumar mellett Stephen Richards értékesítési igazgató is bűnösnek vallotta magát miután a könyvelés meghamisításával vádolták meg őket. Többek között a negyedéves bevételben több millió dollárnyi olyan liszenszdíjat számoltak el, amelyről még nem született meg a megállapodás. A bíróság megállapításai szerint 2000 elején a CA 44,5 millió dolláros liszencszerződést kötött egy gyakorlatilag fizetésképtelen ügyféllel, majd a szerződést visszadátumozva a bevételt az előző negyedévre számolták el. A következő negyedévben a belső elszámolásban korrigálták a számokat, de ezt nem hozták nyilvánosságra.

A történtekre reagálva a CA szóvivője, Jennifer Hallahan azokat a változásokat hangsúlyozta, amelyeken Kumar két évvel ezelőtti távozása óta átment a vállalat, és igyekszik megtéríteni minden, a korábbi vezetők által okozott kárt.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.