Hirdetés
. Hirdetés

Embertelen körülmények az Apple és az IBM beszállítójánál?

|

Körülbelül 1000 dolgozó sztrájkolt a többek között Apple és az IBM hardvereket készítő dél-kínai gyárban, majd blokkoltak a környéken egy forgalmas utat a munkavállalói jogok sárba tiprása miatt.

Hirdetés

Az AP hírügynökség beszámolója szerint a dolgozók múlt héten látványos akcióval próbálták felhívni magukra, illetve a túlórákkal kapcsolatos problémájukra a figyelmet. Az 1000 főnyi dühös munkavállaló egyszerűen kisétált a gyárból, és egy időre blokkolta a Shenzen központjába vezető forgalmas utat. A tüntetőkhöz a rendőrségnek is ki kellett vonulnia...

Az amerikai székhelyű China Labor Watch nevű szervezet szerint a gyárban nem ritka a 100-120 órás havi túlóra sem. A gyárat emellett azzal is megvádolták, hogy időnként az idősebb munkavállalóktól különösebb indok nélkül is megválik, illetve kifogásolták, hogy a munkavégzés körülményei sokszor balesetveszélyesek.

A 3000 főt foglalkoztató üzem egyébként a tajvani Jinguyan Computer Group tulajdonában áll, ami számítógépes alkatrészeket készít az IBM-nek és az Apple-nek. Épp ezért a China Labor Watch közleményében nem mulasztotta el felszólítani a gyár ügyfelei között külön is nevesítve a két multit, hogy vállaljanak felelősséget a gyárban dolgozókért és segítsenek javítani a munkakörülményeken, illetve ne adják nevüket az efféle embertelenséghez.

A gyár Apple billentyűzeteket is készít

A sztrájk egyébként eredményesen zárult. A menedzsment megígérte, hogy csökkenti a túlórával kapcsolatos elvárásait.

Bár az AP hírügynökség kísérletet tett a gyár vezetőségének megszólaltatására is, a menedzsmentből senki sem kívánta kommentálni az ügyet.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.