Hirdetés
. Hirdetés

Érkeznek az AMD alapú Dell gépek

|

Michael Dell egy New York-i technológiai napon bejelentette az AMD processzorokkal szerelt asztali gépek szállításának megkezdését.

Hirdetés

Az AMD processzorokkal felszerelt első asztali számítógépeket jövő héten szállítjuk - intette türelemre Michael Dell igazgatótanácsi elnök az összegyűlt újságírókat, akiket ezen a ponton már jobban érdekeltek a cég körüli botrányszagú pénzügyi gondok. Az elnök elmondta, hogy az online értékesítés megerősítése mellett kísérleti jelleggel önálló üzletet nyitnak a texasi Dallasban. A Dell termékek több mint 50 százalékát az Amerikai Egyesült Államokban interneten keresztül értékesítik, a többi a hagyományos értékesítési modellben lel gazdára.

A vállalat vezetője ismertette, hogy az idén nyáron indított Dell Connect online segélyszolgáltatást - mikor a szakember interneten keresztül utasítva az ügyfelet vagy ideiglenes szoftveres távirányítással oldja meg az ügyfél problémáját - már másfél millióan vették igénybe. Az elnök ismertette, hogy a jövőben sokkal nagyobb figyelmet fordítanak a termékek designjára, ebből a célból az elmúlt időben 50 százalékkal növelték design csapatuk létszámát. A cég által kínált szolgáltatások is bővülnek és javulnak, adatai szerint az elmúlt években 200 millió dollárt fordítottak erre a célra.

A célpont Közép-Kelet-Európa

Nem maradtak el az új termékek sem, az AMD processzoros gépek mellett bejelentették a vállalkozásoknak szánt, kevesebb energiát fogyasztó Optiplex asztali számítógépeket, illetve négy új, otthoni felhasználóknak és kisvállalkozásoknak szánt asztali gépet ismertettek. A Dell elindított egy energiatakarékossági programot is: a jövőben úgy építi meg gépeit, hogy azok kevesebbet fogyasszanak. A most bejelentett gépek mellett például a Dell noteszgépekbe beépítik azt az automatizmust, aminek segítségével 15 percnyi tétlenség után a rendszer "elalszik", majd ha kell gyorsan visszatér működő állapotába.

Kevin Rollins, a Dell vezérigazgatója arról beszélt, hogy nem egy forradalmi változás eredményekén, hanem a természetes fejlődés során kialakult Dell 2.0-ás változata, és ezt a céget mutatják be a szakmai napon. Rollins ismertette, hogy újabb öt évre meghosszabbítják stratégiai együttműködésüket az EMC2-val hálózati megoldások területén. A jövőben is közösen szállítják a rendszereket a vállalkozásoknak, közösen biztosítják a kapcsolódó szoftvereket, szolgáltatásokat.

Ami a fejlődő közép-kelet-európai piacot illeti, Kevin Rollins szerint a jövőben nemcsak az amerikai piacon jól bevált szolgáltatásokat, hanem magát a termékek gyártását is közelebb viszik az ottani fogyasztókhoz. Korábbi sajtóhírek azt rebesgették, hogy a Dell Lengyelországban nyitna egy gyárat, ám az eseményen csak annyi hangzott el, hogy India és Brazília mellett Kelet-Európában is tervezik újabb létesítmények telepítését.

A piszkos anyagiak

A New York-i rendezvény előtt egy nappal derült ki, hogy a Dell igazgatótanácsa egy belső pénzügyi auditot indítottak el, melynek során az elmúlt négy év könyvelési gyakorlatát vizsgálják meg. Az önkéntes auditra azért van szükség, mert egy New York-i ügyész is vizsgálatot indított az ügyben - egy évvel korábban, 2005 augusztusában az amerikai tőzsdefelügyelet indított vizsgálatot hasonló okok miatt.

A sajtóeseményen Michael Dellek szegezett első kérdés is ezt az ügyet firtatta. A vezető elmondta, hogy nem áll szándékában az ügy miatt leváltani az egyébként a kérdés pillanatában mellette álló Kevin Rollins CEO-t. A hírek hatására a tőzsdén a Dell részvények ára csökkent, ugyanakkor lemondták a szeptember 13-ára, elemzőknek tervezett rendezvényt.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.