Hirdetés
. Hirdetés

Erős negyedévet zárt az IBM

|

A Red Hat és a hibrid felhő vitték a prímet, ezért számszakilag szárnyal a vállalat. A jövőre vonatkozó tervek azonban még kissé ködösek a járványhelyzet miatt.

Hirdetés

Az IBM nyilvánosságra hozta harmadik negyedévi eredményeit. A cég úgynevezett non-GAAP (vagyis nem a számviteli szabályok szerint kalkulált, az egyszeri tranzakciók torzító hatását kiszűrő) bevétele 17,56 milliárd dollár volt, ami nagyjából megfelelt a Wall Street 17,54 milliárdos várakozásainak, és 2,6 százalékkal maradt el az előző év hasonló időszakának ereményétől. Az egy részvényre jutó tiszta nyereség 1,89 dollár volt.

Hirdetés

Az eredmények röviddel azután jöttek ki, hogy a cég bejelentette új stratégiáját, amelyben kulcsszerepet szánt a hibrid felhő üzletágnak. Ez az elmozdulás része Arvind Krishna igazgató stratégiájának, amely a nagyobb árrésű területeket, így a mesterséges intelligenciát és a felhőt állítja a fókuszba.

A legnagyobb növekedést a felhős üzletág adta, a közel hatmilliárd dolláros bevétel 19 százalékos ugrást jelent. Kissé visszaesett viszont a vállalat legnagyobb bevételi szegmensét generáló technológiai szolgáltatások üzletág, a 6,5 milliárdos bevétel ugyanis 4 százalékos csökkenést mutat. Összességében jól látható, miért kezdett a vállalat nagy átalakításokba és egyfajta "osztódással szaporodásba", ugyanis a mesterséges intelligenciával és hibrid felhővel foglalkozó szegmens mára az IBM bevételeinek több mint a felét generálják.

Arvind Krishna igazgató a negyedéves eredményeket értékelve elmondta, az elmúlt hét hónap egyértelműen rámutatott arra, hogy a cégnek modernizálnia kell üzleti stratégiáját. Ezért felgyorsítják a digitális átalakulást, és a fejlesztések középpontjába a felhőt és a mesterséges intelligenciát állítják.

A fentiek nyomán teljesen érthető, miért jelentette be nemrég a vállalat a teljes belső átalakítását, beleértve azt is, hogy a menedzselt infrastruktúra-szolgáltatásokat külön cégbe szervezi ki. Az egyelőre csak NewCo néven emlegetett új entitás abban segít, hogy a megmaradó anyavállalat jobban koncentrálhasson a jövőbiztos technológiákra. Az előzetes becslések alapján a 2021-re végbemenő osztódást követően a nevet megtartó IBM és az új cég nagyjából háromnegyed-egynegyed arányban hozza majd a mostani vállalat bevételeit.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.