Hirdetés
. Hirdetés

Értékadó dolgok internete

|

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi a dolgok internetét - a vállalatok több mint negyedénél már éles projektek futnak, harmaduknál erre egy éven belül sor kerül, derült ki a Vodafone felméréséből. Még nagyobb azon szervezetek aránya, amelyek IoT-ráfordításaik jelentős megtérüléséről számoltak be.

Hirdetés

Negyedik alkalommal készítette el a Vodafone a Machina Research közreműködésével IoT barométer felmérését, amely azt vizsgálja világszerte, hogy a vállalatok miként használják a dolgok internetét. Az IoT (internet of things) olyan változatos dolgokat kapcsol hálózatba, mint az autók, az épületek és a gépek, intelligens erőforrásokká téve őket, amelyek kommunikálni tudnak az emberekkel, az alkalmazásokkal és egymással.

A dolgok internete tág koncepció, amely a legkisebb, viselhető digitális eszközöket éppúgy felöleli, mint a legnagyobb járműveket és ipari installációkat. E változatosság ellenére a szervezetek, amelyek létesítményeiket, infrastruktúrájukat, termékeiket és folyamataikat hálózatba kívánják kapcsolni, gyakran nagyon hasonló döntésekkel szembesülnek, és lépéseik nyomán ugyancsak hasonló eredményeket kapnak. A Vodafone IoT barométer felmérése ezeket a tapasztalatokat térképezi fel és hasonlítja össze.

Átalakul az üzlet
Nagyobb érdeklődéssel fordulnak a vállalatok a dolgok internete felé, mint a megelőző években bármikor. Az idei felmérés eredménye szerint a szervezetek 28 százalékánál már élő IoT-projektek futnak, és további 35 százalékuk jelezte, hogy egy éven belül hasonló beruházást tervez. A Vodafone a bevált gyakorlatról is képet alkotott az interjúk során, amely a dolgok internetéhez fűződő projekteket sikerre viszi, és öt fő megállapítást tett.

Minél nagyobb az elkötelezettség, annál jobb eredmények várhatók - Azok a szervezetek, amelyek a dolgok internetét az üzleti stratégia középpontjába helyezik, és ennek megfelelően növelik beruházásaik értékét, jobb eredményekre számíthatnak. IT-költségvetésük 24 százalékát fordítják ezek a vállalatok IoT-projektekre, összemérhetően annyit költenek rájuk, mint például a mobil-, a felhőalapú és az analitikai megoldások bevezetésére. A nagyobb költségkeretből több IoT-projektet megvalósító szervezetek nagyobb megtérülést (ROI-t) érnek el, arányuk a tavalyi 59 százalékról idén 63 százalékra emelkedett. Az idei felmérés során a vállalatok 76 százaléka mondta, hogy az IoT kulcsfontosságú lesz az üzleti tevékenység jövőbeni sikere szempontjából.

Az IoT segíti az üzlet digitális átalakítását - A dolgok internetét a vállalat persze használhatja pusztán a működés, a folyamatok optimalizálására, azonban sokkal nagyobb eredményeket érhet el, hogyha termékeit IoT-képessé teszi, és üzleti modelljét is átalakítja velük. A dolgok internetéhez fűződő projekteket megvalósító vállalatok 48 százaléka mondta, hogy az IoT-vel az üzlet nagymértékű transzformációját támogatja, míg 29 százalékuk több szervezetet kapcsol a technológiával üzleti ökoszisztémákba. Egyértelműen a hálózatba kapcsolt termékek foglalkoztatják a leginkább az IoT-projekteken dolgozó cégeket, 46 százalékuk mondta a felmérés során, hogy két éven belül ilyenekkel fog piacra lépni. Közel ugyanilyen arányban (44 százalék) azt is tapasztalják, hogy a dolgok internete segít az ügyfelek jobb kiszolgálásában, az ügyfélélmény javítását ezért az IoT egyik legnagyobb előnyének tartják.

Üzleti folyamataikon mérik le az élenjárók IoT-projektjeik eredményét - Világos célokat tűznek maguk elé a dolgok internetével foglalkozó vállalatok, azonban a legjobban teljesítő szervezetekre jellemző, hogy IoT-kezdeményezéseiket nem IT-beszerzésként, hanem üzleti projektként kezelik. A válaszadók 61 százaléka mondta, hogy a dolgok internetére következetesen úgy tekint, mint a szélesebb üzleti kezdeményezések szerves részére. Mérhető eredményekről számolnak be ezek a vállalatok, átlagosan 20 százalékot tudnak javítani például a rendszerek rendelkezésre állásán, az eszközök hasznosításán és a költséghatékonyságon, miközben bevételeiket is hasonló arányban növelik az IoT-re épülő projekteknek köszönhetően.

Kulcsfontosságú az IT-integráció az IoT-adatok jobb hasznosításához - Tapasztalják a dolgok internetére építő piaci szereplők, hogy az IoT-alkalmazások ömlesztik az adatokat, amelyekből információkat kell kinyerni, és azokat eljuttatni a megfelelő felhasználókhoz. Az IoT-t üzleti - például vállalatirányítási - rendszereikkel integráló szervezetek 90 százaléka a felhőben tárolja ezeket az adatokat, analitikai alkalmazásokat használ a döntéshozatal támogatására, és mobilhozzáférést ad alkalmazottainak. A cégek 81 százaléka egyetért abban, hogy az IoT akkor adhat igazán értéket, ha az üzlet hatékonyan hasznosítja a dolgok internete által generált adatokat. Fontos szerepet játszik ebben az IoT-adatok megosztása is az üzleti ökoszisztémák szereplői között, és a vállalatok több mint kétharmada úgy érzi, ezt biztonsággal megteheti.

Végponttól végpontig terjedő figyelmet követel a biztonság kérdése - Tisztában vannak ezzel az IoT-projekteken dolgozó vállalatok, és óvatosan optimista hozzáállás mellett szolgáltatóikkal karöltve igyekeznek kezelni a kockázatokat. Míg 30 százalékuk visszaméretezte valamelyest IoT-projektjeit a biztonsági kockázatok miatt, a válaszadók háromnegyede (75 százaléka) úgy véli, hogy azok az élet velejárói. Kisebb azon szervezetek aránya (60 százalék), amelyek bíznak saját IT-hozzáértésükben, és úgy gondolják, az IoT biztonsági problémáival is meg tudnak birkózni. A válaszadók 91 százaléka azonban fontosnak tartja, hogy olyan IoT-szolgáltatóval dolgozzon, amely végponttól végpontig terjedő IT-biztonsági megoldást ad.

Folyamatokba ágyazva
Első ízben 2013-ban készített a Vodafone felmérést a dolgok internetéről - akkor 327 vállalatot keresett meg kérdéseivel, és arra a megállapításra jutott, hogy 12 százalékuk dolgozik IoT-projekteken, bár a válaszadók több mint fele (55 százaléka) már akkor is azt mondta, hogy ezt a területet kulcsfontosságúnak tartja.

A következő két évben nőtt az IoT-tudatosság, a dolgok internetéhez fűződő projektek kifinomultsága, és a megkérdezettek - ahogyan arra az idei, több mint ezer szervezetet felölelő felmérés is rávilágított - immár beruházásaik mérhető megtérüléséről is be tudnak számolni.

Hihetetlenül változatos és összetett az IoT-piac, ezért jövőjét is nehéz megjósolni. A Vodafone azonban körvonalazott néhány trendet, amely kihat majd arra, ahogyan a vállalatok a dolgok internetét használhatják a következő években.

Nem az a kérdés, hogy szüksége lehet-e a vállalatnak a dolgok internetére, hanem az, hogy miként hasznosíthatja azt - A következő két évben a vállalatok többsége már IoT-felhasználó lesz, úgyhogy önmagában ez már nem nagyon fogja őket megkülönböztetni a piacon. A hangsúly arra kerül, hogy melyik szervezet tudja a dolgok internetét a legjobban hasznosítani a szolgáltatásminőség és a folyamathatékonyság, valamint a bevétel növelésében. A megoldások lehetnek szem előtt levő alkalmazások, de olyanok is, amelyek a háttérbe húzódva, autonóm módon figyelik például a járművek, az épületek és az infrastruktúrák állapotát, segítve a meghibásodások megelőzését.

Egyre inkább beépül az IoT az üzleti folyamatokba - A vállalatok nem a technológiát fogják látni a dolgok internetében, hanem az üzleti eredményeket, amelyeket elérhetnek általa. Az IoT a szervezet szövetének részévé válik, belesimul például a raktárkészlet-kezelő rendszerbe éppúgy, mint a flottamenedzsment-alkalmazásba és a biztonsági megoldásokba. Várható ezért, hogy az IoT-projekteket többnyire az üzleti oldal fogja kezdeményezni, és túlsúlyba kerülnek a kihelyezett, végponttól végpontig terjedő megoldások, amelyek a dolgok internetét, a felhőt, a mobilitás támogatását és az analitikát is mindinkább integráltan fogják kezelni.

Tettrekészség váltja fel az óvatosságot - Beépülhet persze a dolgok internete az üzleti folyamatokba, de a felhőhöz és a mobilitás támogatásához hasonlóan valahol az IoT is technológia. Napjainkban a dolgok internetére csatlakozó eszközök biztonságával kapcsolatban komoly aggályok merülnek fel. A Vodafone azonban arra számít, hogy ez a hozzáállás változni fog, ahogyan a vállalatok felismerik, hogy az IoT-adatok milyen nagy értéket képviselnek. A dolgok internete a szervezetek IT-biztonsági stratégiájának része lesz, aktívan fogják védeni rá épülő alkalmazásaikon keresztül, mint az üzlet szempontjából kulcsfontosságú erőforrást.

Végül az optimalizálás helyébe a széles körű alkalmazás lép - Napjainkban is láthatjuk már, hogy az IoT-alkalmazások nemcsak a működés, a folyamatok hatékonyságát növelhetik, hanem az alkalmazottak és az ügyfelek felhasználói élményét is jelentősen javíthatják. A vállalatok ezért egyre mélyebben beágyazzák majd termékeikbe és szolgáltatásaikba a dolgok internetét. Egyes iparágakban és szektorokban - mint például az autógyártásban és az egészségügyben - ez előbb fog bekövetkezni, mint másokban, de az IoT forradalmasítani fogja a szervezetek és ügyfeleik kapcsolatát.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.