Hirdetés
. Hirdetés

Felpörgött vállalatirányítás

|

Az 1992-es alapítása óta minden idők legnagyobb árbevételét és profitját érte el az LLP csoport 2011-ben. Az üzleti informatikai tanácsadással foglalkozó cég forgalma tavaly csaknem tíz, 2012 első negyedévében pedig 23 százalékkal haladta meg az előző évi eredményt.

Hirdetés

A vállalatirányítási és pénzügyi rendszerekkel foglalkozó nemzetközi LLP csoport 2011-ben 11,8 millió eurós árbevételt és 0,8 millió eurós profitot ért el, idei első negyedévi forgalma pedig 23 százalékkal haladta meg a tavalyi szintet. A cégcsoport minden irodája nyereséges volt, a profitnak a mértéke is nőtt az előző év azonos időszakához képest.

A Magyarországon kívül még nyolc országban (Belgium, Bulgária, Csehország, Luxemburg, Mexikó, Oroszország, Románia és Szlovákia) is jelenlévő, 170 embert foglalkoztató cégcsoport magyar ügyvezetője a nehéz gazdasági körülmények között elért teljesítményt elsősorban annak tulajdonítja, hogy a tavalyi évben öt országban sikeresen zajlott le a Microsoft Dynamics üzletágak önállósulása. Ennek eredményeként a cég a nagyvállalati ügyfeleken túl a kkv-szektor felé is tudott szolgáltatni. Czermák András elmondta, az LLP csoport Dynamics vállalatai idei stratégiájukban a nagyobb licencértékesítésre koncentrálnak, tovább erősítik a csomagban történő eladást, valamint a cég regionális erősítése érdekében egyesülések, felvásárlások is várhatók.

A vezető szerint nehéz megjósolni, hogy a magyar piac bővül vagy csökken, mivel a vállalatirányítási rendszerek esetében az ügyfelek kétféleképpen reagálhatnak a kedvezőtlen gazdasági helyzetre. Egy ERP-beruházást a spórolás miatt elhalaszthatnak, vagy ugyanezen okból előre is hozhatnak, hogy a hatékonyságot javítsák. A környező országokban a helyzet nem mindenhol kedvezőbb. A cseh és szlovák kollégák fellendülésről számoltak be, Romániában stagnál a piac, Bulgáriában pedig az év második felétől várható csak növekedés az informatikai beruházások terén, akkortól válnak ugyanis az EU-forrás elérhetővé számukra.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.