Hirdetés
. Hirdetés

Felszálló ágban az SAP

|

Sosem volt még ilyen jó biznisz a szoftver.

Hirdetés

sap eredmények
sap eredmények

Az SAP szoftveres bevétele 26 százalékkal nőtt az idei második negyedévben, ezzel 1,06 milliárd eurót ért el, a várakozások plafonját produkálva. A szoftveres és szoftverrel kapcsolatos szolgáltatásokból származó összesített eredmény 21 százalékkal nőtt, 3,12 milliárd euróra, olvasható a német vállalat gyorsjelentésében - a teljes változat majd csak július 24-én lesz elérhető. A vállalat üzemi eredménye 7 százalékkal nőtt, elérve a 920 millió eurót.

„Rekordteljesítményünk magáért beszél. Kétszámjegyű növekedést hoztunk minden régióban, melyet az alaptermékeink mellett az olyan üzletágak iránti szintén magas érdeklődés tett lehetővé, mint az SAP HANA, a mobilos és a cloudos fejlesztéseink” - foglalta össze a jelentést a vállalat két társ-vezérigazgatója, Bill McDermott és Jim Hagemann Snabe.

Az SAP nemrég kebelezte be a SuccessFactors-t, hogy jelentős szereplővé válhasson a cloudos szoftveráruházak szegmensében (az SAP itthon folyó szoftverfejlesztéséről bővebben itt olvashat). Ezzel együtt az SAP az idén eddig már nagyjából 5000 fővel növelte alkalmazottai számát.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.