Hirdetés
. Hirdetés

Franciaország is fellépne a fájlcserélők ellen

|

A Franciaországi Nemzeti Gyűlés vitába szállt a francia kormány fájlcserélő hálózatok megszüntetésére vonatkozó törvényjavaslatával szemben. Az új tervezet ugyanis az illegális úton zenéket és filmeket letöltő otthoni felhasználókat pénzbírsággal, a szerzői jogvédelem alá eső szoftvereket terjesztőket pedig akár börtönbüntetéssel is sújthatja.

Hirdetés

Nicolas Sarkozy belügyminiszter a fájlcserélést egyszerűen lopásnak nevezte. A kormány el szeretné törölni azt az apró törvény-kiegészítést is, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy minimális díjért cserébe korlátlanul tölthetnek le.

Az eredeti javaslat szerint az említett bűncselekmény 300 ezer euróval és akár elzárással is büntethető lett volna. A baloldali ellenzék azonban, társulva az UMP-vel, tavaly decemberben sikeresen elérte a tövénymódosítási javaslat elvetését.

Sarkozy továbbra is kiáll a véleménye mellett: "A fiataloknak jogot kell biztosítani személyes másolatok készítésére, de az ipari szinten űzött illegális letöltés akkor is lopás." - mondta.

A következő szavazás március 15-én várható. A kormány időközben lényegesen lentebb csökkentette a javaslatában előterjesztet pénzbüntetést 38-150 euróra.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.